nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
ma
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. szeptember 8.

Válogatottak távoznak

Németh Péter, Vas Ádám és Gunther Zsolt is távozik az 1. Futsal Club Veszprém együttesétől, melynek vezetése gőzerővel dolgozik a távozók pótlásán, az együttes megerősítésén.

A veszprémi futsalcsapat az ötödik helyen zárta a válogatott programja miatt többször megszakított alapszakaszt, így az 1-6. helyért zajló rájátszásában szerepelhetett. Madarász János vezetőedző – sérülések és eltiltások miatt – éppen ekkor, az idény legfontosabb időszakában vesztette el több meghatározó játékosát, együttese így gyengén kezdte a felsőház küzdelmeit. Az utolsó fordulókra azonban ismét magára rátalált a gárda, amely így végül maga mögött tartotta a Nyírgyulaj együttesét, s ötödik lett az NB I-ben.

– Az alapcélkitűzést teljesítette a csapat, amely a legjobb hat közé jutott a bajnokságban. Ennek köszönhetően a felsőházi rájátszásban izgalmas, látványos mérkőzéseket láthatott a közönség. Sajnos az eltiltások és sérülések miatt ismét „elfogytunk” a fontosabb szakaszra, ezért úgy ítélem meg, hogy reális a megszerzett ötödik helyünk – értékelte az idényt az 1. FCV ügyvezető elnöke, Rajki Tamás.

Németh Péter és Vas Ádám személyében két válogatott játékos is távozik az alakulatból. Rajki Tamás elmondta, hogy velük nem sikerült megegyezni a folytatásról. Mindkettejüknek sok sikert kívántak a további pályafutásukhoz. Szintén távozik Gunther Zsolt, aki mostantól csak a nagypályás játékra koncentrál az NB III-ba feljutó Veszprémi LS-nél.

Természetesen az érkezőkről is megkérdeztük a klubvezetőt, ám ezzel kapcsolatosan még nem tudott konkrétumokkal szolgálni. – Több kiszemeltünk is van, akikkel folyamatos tárgyalásban állunk. Bízunk benne, hogy az alapozás kezdetére összeáll a végleges keretünk. A csapat előreláthatóan július 25-én kezdi meg a felkészülést. Madi (Madarász János edző – a szerk.) intenzív alapozást rakott össze a fiúknak, amivel megfelelően felkészülhetünk az új szezonra. Reményeink szerint az előttünk álló évad nem lesz ennyire vontatott, mint az előző. Elvárásokról csak a keret végleges kialakítása után tudunk érdemben nyilatkozni, de az alapcéljaink természetesen nem változnak.

Hozzátette: a klub vezetősége folyamatosan azon dolgozik, hogy az egyesület minél stabilabb alapon működhessen, amihez rengeteg háttérmunka szükséges. Köszönetet mondott a szurkolóknak, valamint a klub támogatóinak, s reményét fejezte ki, hogy tovább bővíthetik a szponzorok bázisát, adta hírül a vehirsport.hu.

Balassa Gergő

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2016. július 7. 16:25