Az alapcélt már teljesítettük

Újabb hazai mérkőzés vár ránk a futsal NB I felsőházi rájátszásában, hétfőn (18.30) a Berettyóújfaluval csapunk össze.

A hét elején a Nyírgyulaj vendéglátójaként szerezte meg első pontját (2-2) az 1. FCV az 1-6. helyért zajló rájátszásban. Mint arról többször is beszámoltunk, a bakonyiakat számos eltiltás és sérülés sújtotta az elmúlt hetekben, Madarász János eddig még egyetlen alkalommal sem tudott a legerősebb keretével kiállni. Így lesz ez hétfőn (18.30) is, amikor az alapszakasz harmadik helyén záró Berettyóújfalu látogat a Március 15. utcai csarnokba. Az MVFC-t ősszel hazai pályán 3-1-re legyőzték a veszprémiek.

– Tatai József még mindig eltiltott, Gulyás Márk bordasérülése továbbra sem teszi lehetővé a játékát, s Boromisza Gábor szereplése is kérdéses. Vas Ádámmal pedig már nem találkozhatnak a szurkolók – tájékoztatta a vehirsport.hu-t Madarász János.

– Hetek óta szenvedünk, görcsössé vált a játékunk, lélekben talán már a szezon végét várják a fiúk. Nem vagyunk könnyű helyzetben, de már nem szeretnék a nehézségekkel foglalkozni. Abból a csapatból szeretném kihozni a maximumot, amely a rendelkezésemre áll majd. Mindent el fogunk követni, hogy legalább egy jó mérkőzést játsszunk a Berettyóval. A korábbi eredmények alapján egyébként elmondható, hogy fekszik nekünk a játékuk, ebbe próbálunk kapaszkodni – húzta alá a szakember, aki elmondta, hogy Sándor Dániel személyében várhatóan az U20-as csapatból egészíti ki keretét a találkozóra.

Sűrűsödik egyébként a program a felsőházban, ahol a következő két hét során mind az öt hátralévő fordulót lezavarják.

– Egymást követik a meccsek, amelyek folyamatosan új impulzusokat adnak a játékosoknak, én kifejezetten szeretem az ilyen időszakokat. Noha ez a tempó inkább azoknak kedvez, akiknek nincsenek létszámproblémáik. Azt kértem a fiúktól, hogy élvezzék a játékot, mert ha rágörcsölnek, annál nehezebb lesz. Bejutottunk a legjobb hat közé, s most kissé csalódottak vagyunk, pedig nem kellene, hogy így érezzünk, hiszen az alapcélt teljesítettünk, s hatodiknál rosszabbak már nem lehetünk – húzta alá.

 

Forrás: vehirsport.hu

Balassa Gergő

További cikkek

Kiütéssel nyert a Vehír Veszprém: Lipl négyszer, Fellembek háromszor talált be A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 12-3-ra múlta felül a Kincsem Lovaspark Futsalt az NB I alapszakaszának péntek esti fordulójában. Lipl Noel négyszer, Fellembek Zétény háromszor volt eredményes. elolvasom Magabiztos győzelemmel rajtolt a VEHIR.HU Futsal Veszprém A Magyar Kupa-címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-re nyert a H.O.P.E. Futsal vendégeként a férfi futsal NB I 2026/2027-es idényének péntek esti nyitófordulójában. elolvasom Értéket teremteni ott, ahol eddig csend honolt A Március 15. utcai egykori tanuszoda épületrésze hosszú évek óta használaton kívül áll. Megszűnt benne a sport, elmaradt a gyermekzsivaj, csend maradt. Most új fejezet kezdődik. elolvasom Edzésben a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A Magyar Kupa-címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém megkezdte felkészülését az NB I 2026/2027-es idényére. A klub két új játékos érkezését is bejelentette, miközben a szakmai stáb összetételére is fény derült. elolvasom BL-szereplés, Magyar Kupa-győzelem és bajnoki bronzérem: emlékezetes idényt zárt a VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-1-re legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának mindent eldöntő ötödik mérkőzésén. Marko Perics csapata így a BL-szereplést és a Magyar Kupa-győzelemet követően bajnoki bronzérmemmel búcsúztatta emlékezetes idényét. elolvasom
2016. május 21. 13:39