nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
ma
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. szeptember 8.

Sok-sok helyzet, két-két gól

Megosztozott a pontokon a Veszprém és a vendég Nyírgyulaj a futsal NB I felső házi rájátszásának hétfői játéknapján.

„Alsóházi” rangadó a felsőházban: a rájátszás ötödik fordulójában az eddig egy pontot szerző Nyírgyulajt fogadta a négy meccséből négyet elvesztő Veszprém. Madarász János vezetőedző az elmúlt hetekhez hasonlóan ezúttal sem tudta a legerősebb csapatát pályára küldeni, Tatai Józsefre ugyanis eltiltás, Gulyás Márkra pedig sérülés miatt nem számíthatott.

Leginkább mezőnyben folyt a játék a mérkőzés első szakaszában, jelentősebb helyzetet egyik fél sem jegyezhetett fel. A 10. percben aztán Bognár kíméletlenül kihasználta a vendégek hibáját: kilenc méterre a kaputól labdát szerezett, majd azonnal a hálóba is lőtte azt (1-0).

Némileg váratlanul érkezett a nyírségiek válasza: Pálvölgyi a hatméteres előterében mellel levette a játékszert, majd szép mozdulattal kilőtte a jobbalsó sarkot (1-1).

A folytatásban a Veszprém birtokolta többet a játékszert, de nem sikerült ismét vezetéshez jutnia. A nyírségieknek is adódott egy-egy próbálkozásuk, azonban nem tudtak túljárni Sárdi eszén.

Vendég rohamokkal kezdődött a második felvonás, ám Sárdi továbbra is magabiztosan őrizte portáját. Öt perc telt el, amikor Németh végezhetett el ígéretes szabadrúgást 11 méterre a vendég kaputól, az életerős lövés azonban a bal kapufa mellé szállt. Nem sokkal később a Nyírgyulaj könyvelhetett el kapufát egy távoli bombát követően.

Sorra alakították ki helyzetiket a felek, de a kapusok mindkét oldalán remekül állták a sarat. Az utolsó hét percre a rivális játékos-edzője, a sokszoros válogatott Lovas is beállt, együttese pedig átállt az öt a négy elleni játékra. Igaz, a vezető góljukat már létszámazonosságnál szerezték: öttel a vége előtt Kondás emelt szépen a kapuba (1-2).

Nem sokkal később Kovács kapta meg a második sárga lapját, s az azzal járó pirosat, miután felrúgta Tart. A Veszprém pedig élt a létszámfölény adta lehetőséggel, s Lovas öngóljával egyenlített (2-2). Az 1. FCV a végjátékban vészkapussal támadott, nagy nyomás alá helyzet ellenfelét, ám az állás már nem változott.

Futsal NB I felsőházi rájátszás, 5. forduló:
1. FC Veszprém–Nyírgyulaj KSE 2-2 (1-1)
Március 15. utcai sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Kovács G. (Wittner, Pápai).
Veszprém: Sárdi – Finta, Tar, Gunther, Boromisza G. Csere: Schmidmajer, Spandler (kapusok), Németh, Püspök, Vas, Bognár. Vezetőedző: Madarász János.
Nyírgyulaj: Kriston – Kondás, Siska, Nagy I., Faragó. Csere: Végső (kapus), Pálvölgyi, Fekete, Kovács I., Varga, Tóth, Szép, Lovas. Játékos-edző: Lovas Norbert.
Gólszerzők: Bognár (10.), Lovas (38. – öngól), ill. Pálvölgyi (14.), Kondás (35.).
Piros lap: Kovács I. (37.).

 

Egy pont a születésnapi ajándék

Madarász János: – A játékunkkal nem volt problémám, a helyzetkihasználással annál több. A játékosaim becsülettel küzdöttek, helyzetbe is kerültek, de azok zömét a kapusba rúgták. Úgy fogom fel, hogy a születésnapomra kaptam egy pontot.

Lovas Norbert: – Igazságos döntetlen született. Ellenfelünkhöz hasonlóan, nekünk is megvoltak a helyzeteink, azonban a kapu előtt nem koncentráltunk kellően. Ennek ellenére jó meccset játszott a két alakulat, melyek véleményem szerint hasonló játékerőt képviselnek jelenleg.

 

Forrás: vehirsport.hu

Balassa Gergő

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2016. május 17. 8:45