nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
ma
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. szeptember 8.

Az ima nem hallgattatott meg

„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megtörjön minket ez a sorozat” – fogalmazott blogjában az 1. Futsal Club Veszprém mestere, Madarász János.

„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megtörjön minket ez a sorozat” – fogalmazott blogjában az 1. Futsal Club Veszprém mestere, Madarász János.

Azt hiszem, az utolsó blogomban azt írtam, hogy jó lenne, ha a rájátszásra nem hátráltatnák a csapatot sérülések és eltiltások, mert célba szerettük volna venni klubunk első bajnoki érmét. Hát az imám nem talált nyitott fülekre. Amikor a legnagyobb szükségünk lett volna arra, hogy teljes kerettel készüljünk a megmérettetésre és valóra váltsuk az álmainkat, az élet keresztülhúzott mindent, amit fel szerettünk volna építeni.

Három mérkőzésünkből egyet sem sikerült megnyernünk, ami valljuk meg, ezekkel a nehézségekkel nem meglepő. Ez még teljes kerettel is iszonyú nehéz lett volna, de így jóval több annál. Szakmailag sajnos ez így teljesen kivitelezhetetlen, mert semmi olyan nem maradt a kezemben, amivel befolyásolni tudnám a körülményeket.

A srácokat is sajnálom, mert érezhetően megviseli őket ez az időszak. Vannak olyan játékosok, akiket egy mérkőzésen belül ki kell facsarnom, mint egy citromot.

Aki tisztában van ezzel a játékkal, az tudja, hogy milyen fizikai és szellemi megpróbáltatásokon kell keresztülmenniük. Én viszont nem vagyok hajlandó megtörni, mert akármennyire is nehéz a helyzetünk, segítenem kell a játékosaimat ebben a nehéz helyzetben. Nem egyszerű, de nem hagyhatom őket cserben. Tudomásul kell vennünk, hogy valamiért ezt hozta nekünk most az élet. Szenvednünk kell, harcolnunk kell, mert kihívásként kell ezt felfognunk a feladatot!

 

Nyilván most már más célt kell megfogalmaznunk magunkban, olyat, ami hitet ad a folytatáshoz. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megtörjön minket ez a sorozat.

A sport ilyen. Vannak időszakok, amikor minden „happy” és vannak időszakok, amikor meg kell hajolnunk a körülményeknek. Nyertesek csak akkor lehetünk, ha előrenézünk és tanulunk. Jelenleg vannak nálunk jobb csapatok, de nincs ezzel probléma. Most egyet tehetünk: össze kell szorítani a fogakat és küzdeni magunkért, a klubért és a szurkolókért. Nincs miért szégyenkeznünk, hiszen az alapcélt teljesítettük, harcolhatunk a legjobbak ellen.

Viszont látni kell, ha nagyobb célokat akarunk magunknak, akkor be kell fektetnünk játékosokba, mert jelenleg nem vagyunk elég jók. Már most hallani, hogy a Győr, a Szombathely és a Dunaferr megkezdte a játékosok megkeresését különböző helyekről, ami azt mutatja, hogy a következő idényben még jobbak akarnak lenni. Tehát mi sem tétlenkedhetünk.

Összegezve a jelenlegi állapotunkat: a szivárvány picit megfakult, de idővel újra visszatérnek a rendes színei.

Továbbra is hajrá Veszprém, hajrá magyar futsal!

Madarász „Madi” János

Balassa Gergő

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2016. május 4. 11:23