nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
ma
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. szeptember 8.

Dárdai Pál: Álom lenne, ha ez megvalósulna Magyarországon!

Dárdai Pál szerint a labdarúgásunk sokat fejlődne, ha a legkisebbeknél kezdenék tanítani a futsalt, amely segítené, hogy futballistáink megtanuljanak gyorsabban gondolkodni a pályán.

www.nemzetisport.hu

A magyar ember génjei nem tökéletesek, de intelligens emberek vagyunk – véli Dárdai Pál, a német Bundesligában szereplő Hertha vezetőedzője, aki szerint a labdarúgásunk sokat fejlődne, ha a legkisebbeknél kezdenék tanítani a futsalt, amely segítené, hogy futballistáink megtanuljanak gyorsabban gondolkodni a pályán. A Nemzeti Sport exkluzív interjúja Berlinből.

– Már többször elmondta, élvezi, hogy hétről hétre tanulhat a Hertha vezetőedzőjeként. A Hannover ellen döntetlent ért el a csapata, most mi volt a tanulság?

– A játékosaim túlságosan motiváltak voltak, ebből visszavenni pedig nehezebb, mintha valaki nem pörög eléggé, és egy kicsit fenéken kell billenteni – mondta Dárdai Pál. – Ebből is tanultam, legközelebb hamarabb reagálok rá. Annál jobb nem történhetne velem, mint hogy a Bundesligában felnőtt játékosokkal, kicsi szörnyetegekkel – amilyen én is voltam – dolgozhatom. A válogatottnál is hallgattak rám, itt is, mindkét helyen eredményesek voltunk, illetve vagyunk.

Dárdai minden hét elején futsalozik a csapatával (Fotó: AFP)

– A sikerek titka lehet az, hogy futsalos elemeket visz csapata játékába?

– Így van, minden hét elején futsalozunk azért, mert a csapatom lassú. Az egyetlen erősségünk, hogy a játékkészségünkkel, a labdakezelések gyorsaságával, a betanult támadásvezetésekkel eredményeket tudunk elérni. Ebből született mindkét gólunk pénteken. Rengeteget gyakoroljuk ezeket a figurákat, a játékosok kiválóan megtanulták és élvezik is. Muszáj volt beletennem ezeket az elemeket, mert nincs gyors emberem.

– A futsal egyik alapja az úgynevezett „hármas-nyolcas” forgás, ebből is láthatunk elemeket csapata játékában.

– Az első félidőben a saját térfelünkön kellett ezt alkalmaznunk, hogy ki tudjuk hozni a labdát, ellenfelünk nem tudott vele mit kezdeni.

– A magyar futball előrelépésében nem segíthetnének a futsalos elemek?

– Előbb-utóbb be kellene építeni őket a képzésbe, mert a génjeink sajnos nem tökéletesek... Sprinterek nem vagyunk, de intelligens emberek igen, a játékosok is azok. Nézzük meg Izlandot! Ott is sikerült helyretenni a labdarúgást. Magyarország is kis ország, olyan, mint a villányi meg a szekszárdi vörösbor – kis mennyiség, oda lehet rá figyelni és világszínvonal! A magyar emberekben is benne van a gömbérzék. Már kiskorban el kell kezdeni az oktatását értelmes testnevelő tanárokkal. Ha ebbe beépülne a futsal is, ha ez megvalósulna Magyarországon, az álom lenne. Nem a legkisebbeknél, hanem az eggyel nagyobbakknál, de sokat segít a gyors gondolkodás elsajátításában. A spanyol futball ezzel építette újjá magát, támogatom, hogy mi is így tegyük.

Balassa Gergő

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2016. április 10. 11:19