Tatai kettőt lőtt, de a három pont a Haladásé lett

A második helyen álló Haladás 5-3-ra legyőzte a vendég Veszprémet a futsal NB I csütörtöki játéknapján.

A második helyen álló Haladás 5-3-ra legyőzte a vendég Veszprémet a futsal NB I csütörtöki játéknapján. Az élvonal alapszakaszának utolsó előtti fordulójában a második helyen álló Szombathelynél vendégszerepelt a Veszprém.

A hazaiak Vidák Balázs révén már az első percben vezetéshez jutottak, Tatai József jóvoltából aztán a 6. percben egyenlített a Madarász-csapat. Sajnos nem sokáig örülhettek a bakonyiak, Horváth Péter gyorsan visszavette a vezetést az övéinek (2-1).

A második felvonás ugyanúgy kezdődött, mint az első: ismét az első percben kapituláltak a vendégek. Öreglaki Norbert góljára három percben belül válaszolt Tatai, de ennél is gyorsabban jött az újabb szombathelyi gól. Hajmási Milán révén 25. minutumban így ismét kettő volt közte (4-2). Fél óra elteltével Vas Ádám tette ismét szorossá a találkozót, de az utolsó szó a Haladásé volt. Az 5-3-as végeredményt Hegyesi Zsolt állította be hattal a lefújás előtt.

A játéknap másik meccsén a Dunaferr 10-0-ra verte a Vasast, így biztossá vált, hogy a Veszprém az ötödik helyen zárja az alapszakaszt. Az utolsó fordulóban (április 4-én) az Aramis lesz az 1. FCV vendége.

Balassa Gergő

További cikkek

Nemes küzdelem után magabiztosan nyert a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém magabiztos, 5-1-es győzelmet aratott a DEAC ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának negyedik fordulójában, péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom Győzelem szívvel, lélekkel! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém tükörsima, 4-1-es diadalt aratott az Újpest FC vendégeként a felsőházi rájátszás péntek esti rangadóján. elolvasom Alulmaradtunk Nyíregyházán A VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-es vereséget szenvedett a Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulójában hétfőn. elolvasom Háromgólos hátrányból mentettünk pontot Háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely 5-5-ös döntetlent játszott a vendég ARAMIS ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén. elolvasom Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom
2016. március 21. 10:39