nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
ma
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. szeptember 8.

Ismét nyert az 1. FCV

Gulyás gólja döntött, így Madarász János együttese mindhárom pontot elhozta az újonc Göcsej otthonából a futsal NB I hétfői játéknapján.

Gulyás gólja döntött, így Madarász János együttese mindhárom pontot elhozta az újonc Göcsej otthonából a futsal NB I hétfői játéknapján. Újabb idegenbeli meccs várt az első osztályú futsal-bajnokságban a Veszprémre, amely az alapszakasz 16. fordulójában a nyolcadik helyen álló Zalaegerszeghez látogatott.

Az első játékrész rengeteg helyzetet hozott, gól azonban nem esett. Ebben nagy szerepe volt a hazaiak kitűnően védő hálóőrének, Balikónak, aki több bravúrt is bemutatott.

A második felvonás elején sem változott a játék képe: továbbra is a kapusoké volt a főszerep. A hazaiak előtt is adódtak százszázalékos helyzetek, de ők sem tudták begyötörni az első találatot. A meccs utolsó negyedében állandósult a bakonyiak fölénye. Öt perc volt már csak hátra a találkozóból, amikor egy gyors ellentámadás végén a veszprémiek három az egy ellen vihették a labdát, majd a szép akció végén Gulyás a bal felső sarokba bombázott. A hajrában vészkapussal támadtak a zalaegerszegiek, de gólt így sem tudtak szerezni.

A Nyírgyulaj 6-2-re legyőzte a Dunaferrt, az FCV és a negyedik helyen álló dunaújvárosiak között így egyetlen pontra olvadt a különbség.

A játéknap rangadóján a címvédő Rába ETO 3-2-re legyőzte a Berettyóújfalut, amivel biztossá vált, hogy a győriek nyerik meg az alapszakaszt.

Balassa Gergő

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2016. március 8. 11:01