Miénk az év sportpillanata

Akárcsak egy évvel ezelőtt, idén is a sportszerető közönség dönthetett az év veszprémi sportpillanatáról. A szavazatok alapján az 1. Futsal Club Veszprém „szállította” 2015 legemlékezetesebb sportélményét azzal, hogy bejutott a Magyar Kupa fináléjába.

Idén új helyszínen, a Veszprém Agórában rendezték a hagyományos sportévnyitót, ahol a 2015-ös évben kiemelkedően teljesítő utánpótláskorú és felnőtt veszprémi sportolókat, edzőket, sportvezetőket, csapatokat díjazták, számolt be róla a vehirsport.hu.

A csapatok külön versenyében második lett az 1. Futsal Club Veszprém alakulata, amely a 2014/15-ös kiírásban az NB I negyedik helyén zárt, a Magyar Kupában pedig döntős volt. Madarász "Madi" János tanítványai jelenleg az élvonal ötödik helyén állnak.

Az ország második legjobb veszprémi csapata

A legemlékezetesebb sportpillanatok – Önök döntöttek

Akárcsak egy évvel ezelőtt, idén is a sportszerető közönség dönthetett az év veszprémi sportpillanatáról. A HajráVeszprém.hu és a vehirsport.hu portálokon leadott voksok alapján a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a kalapácsvető Pásztor Bence állhatott fel, aki az U23-as Eb-n bronzérmet szerzett. Másodikként Bartos Bonita Kíra (Veszprémi Shotokan Karate Club SE) zárt, aki küzdelem kategóriában országos bajnoki címet szerzett. A szavazatok alapján az 1. Futsal Club Veszprém „szállította” 2015 legemlékezetesebb sportélményét azzal, hogy bejutott a Magyar Kupa fináléjába.

Köszönjük szurkolóinknak, hogy minket választottak!:)

Balassa Gergő

További cikkek

Kiütéssel nyert a Vehír Veszprém: Lipl négyszer, Fellembek háromszor talált be A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 12-3-ra múlta felül a Kincsem Lovaspark Futsalt az NB I alapszakaszának péntek esti fordulójában. Lipl Noel négyszer, Fellembek Zétény háromszor volt eredményes. elolvasom Magabiztos győzelemmel rajtolt a VEHIR.HU Futsal Veszprém A Magyar Kupa-címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-re nyert a H.O.P.E. Futsal vendégeként a férfi futsal NB I 2026/2027-es idényének péntek esti nyitófordulójában. elolvasom Értéket teremteni ott, ahol eddig csend honolt A Március 15. utcai egykori tanuszoda épületrésze hosszú évek óta használaton kívül áll. Megszűnt benne a sport, elmaradt a gyermekzsivaj, csend maradt. Most új fejezet kezdődik. elolvasom Edzésben a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A Magyar Kupa-címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém megkezdte felkészülését az NB I 2026/2027-es idényére. A klub két új játékos érkezését is bejelentette, miközben a szakmai stáb összetételére is fény derült. elolvasom BL-szereplés, Magyar Kupa-győzelem és bajnoki bronzérem: emlékezetes idényt zárt a VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-1-re legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának mindent eldöntő ötödik mérkőzésén. Marko Perics csapata így a BL-szereplést és a Magyar Kupa-győzelemet követően bajnoki bronzérmemmel búcsúztatta emlékezetes idényét. elolvasom
2016. február 18. 9:16