nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
ma
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. szeptember 8.

Bravúr a javából: remek játékkal nyert az 1. FCV!

Két alapemberét nélkülözve is nagy diadalt aratott az 1. FC Veszprém a Berettyóújfalu ellen az NB I-ben.

forrás: vehirsport.hu

Két meghatározó játékosa, Németh Péter és a szintén sérült Finta Péter nélkül vágott neki idei utolsó hazai bajnokijának a Veszprém, amely a Berettyóújfalut fogadta hétfő este a Március 15. utcai csarnokban.

Küzdelmes, taktikus játékot hozott a találkozó első időszaka. Sárdi kapuja előtt adódtak ugyan kisebb lehetőségek, de a portást nem tudták zavarba hozni a vendégek. A 8. percben Gulyás vezethette kapura egyedül a játékszert, de a Berettyó hálóőrébe lőtte azt. Nem sokkal később pedig a sokszoros válogatott Trencsényi hagyott ki nagy lehetőséget a túloldalon.

A játékrész második felében a Veszprém birtokolta többet a játékszert, s a nagyobb helyzetek is a rivális kapuja előtt alakultak ki. Boromisza Gábor lövését lábbal védte László, aki nem sokkal később Tatai távoli bombáját is kiütötte. A bakonyiak küzdöttek, hajtottak becsülettel, de – riválisukhoz hasonlóan – gól nélkül zárták az első húsz percet.

A pihenő után újabb kihagyott helyzetekkel folytatódott a játék. Öt perc elteltével aztán megtört a jég: egy gyors kontra végén Klocho passzolt Nagy Imréhez, aki higgadtan lőtt Sárdi kapujába (0-1). Egy perc sem kellett azonban a bakonyiaknak az egyenlítéshez, Bognár remek passza után a hosszú sérülését követően visszatérő Tatai bombázott közelről az MVFC hálójába (1-1).

A folytatásban is lüktető, élvezetes meccset láthatott a publikum. Mindkét kapus sokat tett azért, hogy ne változzon az állás. Sárdi kifejezetten magabiztosan őrizte portáját, aki öttel a vége előtt a gólszerzésből is kivette a részét. Boromisza Dániel ugyanis az ő kidobását vette le szép mozdulattal, amiből hatalmas gólt lőtt (2-1).

A végjátékban így kockáztatni kényszerültek a vendégek, akik kapusukat lehozva öt a négy ellen támadtak. Gólt azonban megint a mieink szereztek. Egy szabadrúgás variáció végén Tatai lőtte el a keresztbe a labdát a kapu előtt, a jó ütemben érkező Boromisza Gábor pedig a hálóba pofozta azt (3-1). A Mezei-Vil rohamozott, de nem tudta feltörni az 1. FCV szervezett védekezését. Tíz másodperccel a vége előtt Sárdi koronázta meg a teljesítményét egy újabb nagyszerű bravúrral. A harcos Madarász-csapat teljesen megérdemelt sikert aratott.

 

„Ez volt ma a realitás”

Madarász János: – Szenzációs mérkőzésen vagyunk túl. Sajnálom, hogy tizenegy fordulót kellett várni ahhoz, hogy ismét a régi Veszprémet lássam. Kiváló ellenfelet fektettünk két vállra, ami még inkább növeli a győzelmünk értékét. Nagyon keményen dolgoztak a fiúk, jó úton járnak, de nem szabad elhinni, hogy innen már nincs hova fejlődni. Köszönjük szurkolóinknak a támogatást. Turzó József: – Mi alulteljesítettünk, ellenfelünk remekelt. Ha ilyen sokat hibázunk, s riválisunk ilyen jól játszik, akkor nem szerezhetünk pontot. Megérdemelten nyert a Veszprém, ez volt ma a realitás.

részletes jegyzőkönyv itt olvasható

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2015. november 30. 23:34