nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
ma
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. szeptember 8.

Győr nagy falatnak bizonyult

Félelmünk beigazolódott

Sejteni véltük, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés fog ránk várni. Félelmünk beigazolódott.

Az első félidőben nem játszottunk rosszul, de minden egyéni hibáinkat ellenfelünk könyörtelenül kihasznált. A félidőben nem volt a játékban túl nagy különbség a két csapat között, hiszen mindkét oldalon adódtak nagy lehetőségek, de mi minden helyzetünket elrontottuk. Ellenben ellenfelünk a kínálkozó lehetőségeit szinte mind gólra váltotta. A 4 kapott gólunkból 3 teljesen elkerülhető lett volna. Egy ilyen szintű csapat ellen minden kihagyott helyzetnek jelentőség van. Az első félidő 4:1-es hazai előnnyel zárult.

A második félidőbe már kiütközött a tudásbeli különbség. Ellenfelünk végig kontrollálta a mérkőzést és még háromszor mattolta csapatunkat. A vége 7:1 a hazai csapatnak.

Összességébe mindent megtettünk, hogy jó mérkőzést játszunk, de ez mint az eredmény is mutatja sajnos nem sikerült. Hiányzó játékosainkat nem sikerült kellőképpen pótolni.

Reméljük a folytatás jobban fog sikerülni!

részletes jegyzőkönyv itt olvasható

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2015. október 8. 19:20