nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHÍR VESZPRÉM
DEAC
2026. november 20.
Utolsó mérkőzés
NYÍRBÁTOR
5
VEHÍR VESZPRÉM
3
2026. október 30.

Nem sikerült a kezdés

Lehetett volna X

Az a dunaújvárosi csapat látogatott hozzánk, aki a szünetben nagy bevásárlást csinált.

Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzésre számíthatunk. Nem kezdtük rosszul a mérkőzést, hiszen Tar Tomi került nagy helyzetbe, azonban belerúgta a labdát tavalyi kapusunkba. Ezután rengeteg pontatlanság jellemezte játékunkat, nem volt folyamatos a játékunk. Hibáinkból ellenfelünk két gólt tudott szerezni, amivel elég nehéz helyzetbe hoztuk magunkat. Csakhogy fiaink rengetegszer bebizonyították már, hogy bárhonnan képesek  felállni. Most sem volt másként. A félidő végéhez közeledve mi is kihasználtuk a lehetőségeinket, ezzel újra meccsben voltunk. Így 2:2-vel mehettek szünetre a csapatok.

A második félidő is teljesen kiegyenlített játékot hozott. Hol nekünk voltak gólszerzési lehetőségeink, hol pedig ellenfelünknek. A félidő közepe tájékán labdát szereztünk, de passz helyet a cselt választottunk, amiből kontrázhatott a Dunaújváros és sajnos góllal fejezték be. Így újra mehettünk az eredmény után. Nem sokkal később egy kiállítást követően emberelőnybe kerültünk. Csapatunk ezt az emberelőnyös helyzetet nagyon szépen végig vitte majd góllal fejezte be. Az eredmény 3:3.  Ezek után inkább a mi akaratunk érvényesült, de a befejezések rendre nem akartak sikerülni, ami meg is bosszulta magát, mert Boromisza Gabi is idő előtt mehetett zuhanyozni fegyelmezetlensége miatt.

Már úgy tűnt, hogy nekünk sikerül kivédekezni az emberhátrányt és kitartunk... Sajnos nem. A mérkőzés hátra lévő részében mindent megpróbáltunk, de a legnagyobb helyzeteket is sikerült elpuskáznunk. Így csapatunk első mérkőzését 4:3-ra elveszítette.

Az eredménytől függetlenül a szurkolók egy igen lüktető mérkőzésnek lehettek szemtanúi.

részletes jegyzőkönyv itt olvasható

További cikkek

Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. elolvasom Vissza a győzelem útjára: rangadót nyert a Veszprém Az Újpest elleni botlás után visszatért a győzelem útjára a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely közel ezer szurkoló előtt 5-3-ra legyőzte a vendég MVFC Berettyóújfalu együttesét a férfi futsal NB I kilencedik fordulójában. A fordulatos rangadón a bakonyiak hátrányból fordítottak, sikerükkel pedig megőrizték listavezető helyüket. elolvasom A címvédő nyerte az éllovas Veszprém elleni rangadót A VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-es vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Újpest FC otthonában a férfi futsal NB I nyolcadik fordulójának csütörtök esti rangadóján. A bakonyiak hibátlan mérlegüket elvesztették, listavezető pozíciójukat viszont megőrizték. elolvasom Hétből hét: újabb magabiztos veszprémi siker A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-2-re múlta felül az Aramis SE együttesét a férfi futsal NB I hetedik fordulójának péntek esti mérkőzésén. A bakonyiak már a szünetre háromgólos előnyt építettek ki, majd a második félidőben tovább növelték a különbséget, így továbbra is a mezőny egyetlen hibátlan csapataként vezetik a bajnokságot. elolvasom Hatból hat: Haász mesterhármasával nyert a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém már az első félidőben háromgólos előnyt épített ki, végül 7-2-re nyert az Airnergy FC otthonában a férfi futsal NB I hatodik fordulójában. Haász Benjámin háromszor is betalált, a bakonyiak pedig továbbra is százszázalékos mérleggel vezetik a bajnokságot. elolvasom
2015. augusztus 31. 22:12