Soha rosszabb évet!
Véget ért egy nagyon hosszú idény. Sok minden történt velünk. Jó is, rossz is, bár a rossz sem volt annyira rossz. Második évünket úgy folytattuk a srácokkal, ahogyan terveztük. Lendületesen. Nagyon kiegyensúlyozott alapszakaszt produkáltunk, látványos, jó találkozókat játszottunk. Közönségünk létszáma is egyre nőtt, ami érthető, hiszen a teljesítményünk is okot adott rá. A legjobb együttesekkel is felvettük a versenyt, a tavalyi bajnokot az alapszakasz során oda-vissza sikerült legyőznünk. A Győrrel is ki-ki meccseket játszottunk. Igaz, őket sajnos még egyszer sem sikerült megfognunk, de ha összejött volna, az ránk nézve nagyon hízelgő lenne. Köszönő viszonyban sincs ugyanis egymással a két klub lehetősége. A többi csapattal meggyűrtük egymást, hogy minél jobb pozícióban érkezzünk meg a rájátszáshoz.
Na, meg ugye ott volt a Magyar Kupa, ahol Fortuna istenasszony fogta a kezünket, mert a legjobbakat elkerültük. Ezzel mi éltünk is, s a döntőig meg sem álltunk. Ott viszont jött az ETO, amelyet nem sikerült megvernünk. Bár meggyőződésem, hogy játékban nem tudtak fölénk kerekedni, de ők jobban értékesítették a helyzeteiket. Egyéni képességekben nőttek fölénk. Mi pedig nagyon boldogok voltunk a második hellyel is, mert klubunk legnagyobb sikerét éltük meg.
A bajnokságban nem titkolt célunk volt a bronzérem megszerzése. Mint tudjuk, sajnos ez nem sikerült. Lehetnék nagyon csalódott emiatt, de akkor nem látnám a fától az erdőt. Sajnos a rájátszás nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Írhatnék kifogásokat, hogy ezért, meg ezért nem, de nem teszem. Felesleges lenne magyarázkodni. El kell ismerni, hogy a rájátszásban volt három alakulat, amely jobb teljesítményt nyújtott nálunk, s megérdemelten végzett előttünk. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy lehetett volna jobb is. Elégedetlen viszont nem vagyok, mert a srácok tényleg mindent megtettek annak érdekében, hogy sikerüljön a bronz is. Az, hogy pont akkor teljesítettünk a leggyengébben, amikor a legjobban kellett volna, az leginkább a srácokat bántotta.
Én viszont megtiltottam nekik, hogy szomorkodjanak. Nehogy már azok a játékosok bujkáljanak, akik nem profi szinten űzik ezt a sportot, s az élet minden területén – munka, nagypálya, futsal – meg kell állniuk a helyüket, mert éppen nem úgy megy, ahogy szerettük volna. Elmondtam nekik, hogy legyenek büszkék magukra, mert rengeteget dolgoztak az elmúlt két évben, s rengeteg örömet szereztek a szurkolóknak. Viszont olyan magasra raktuk a lécet magunkkal szemben, hogy olykor levertük azt. Ez azonban semmiképpen sem azt jelentette, hogy a fiúk rosszabbak lettek. Így sikerült.
Persze tudom, hogy a sikert mindenki szereti, s azt is, hogy annak nagyon sokan a részesei szeretnének lenni. A kudarcot már nem annyira, azzal nehezebb szembesülni. Ha egyáltalán a kupa ezüstöt és a bajnoki negyedik helyet kudarcnak lehet nevezni. Én személy szerint nagyon örülök, hogy ilyen játékosokkal dolgozhatok együtt. Nálam ők a legnagyobbak! Remek emberek, remek sportolók! A jövőben is azon leszünk, hogy jó mérkőzéseket játsszunk, hogy legyen miért kijárni a csarnokunkba. Viszont szembe kell nézni azzal is, hogy olykor nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy mi szeretnénk. Ha ez lesz a legrosszabb évem a sportban, akkor azt hiszem, nagyon boldog ember leszek. Soha rosszabb évet!
Nem utolsósorban engedjétek meg nekem, hogy hadd köszönjem meg mindenkinek az egész évi biztatást. Mindenkinek nagyon jó nyaralást, pihenést kívánok! Szeptemberben találkozunk!
Hajrá Veszprém, hajrá magyar futsal!