nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
holnap
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. szeptember 8.

Rangadóhoz méltó játék, rangadóhoz méltatlan játékvezetés

A sokszoros bajnok otthonában jó volt hallani a helyi műsorközlő felkonferálását: „Következik a Rába ETO – Futsal Club Veszprém rangadó.

Nagy lendülettel kezdtek a csapatok, a labdát a Győr birtokolta többet, de a mieink is veszélyes kontrákkal jelezték, hogy nem adjuk könnyen magukat. A győri rohamokat remekül állta csapatunk, Schmidmajer Ádi vezérletével. Remekül védett fiatal kapusunk. Sőt a 14. percben egy remek kombináció végén Bényi Kálmi ragasztotta a labdát a hosszú sarokba. Láthatóan meglepte a hazaiakat a gól és ebben a játékrészben több helyzetünk is adódott, amit sajnos nem tudtunk gólra váltani. A 17. percben megérkezett a „hazai pálya”. Erősen vitatható szabálytalanságot fújtak le a játékvezetők. Sőt, a két sporttárs nem értette meg egymást, míg egyikük szabadrúgást ítélt, a másik a büntetőpontra mutatott. Ekkor hallatta hangját – jogosan - a szép számú (közel 50) veszprémi szurkoló. Végeredmény: Finta Peti kiállítva, büntető. A pontrúgást Dróth Zoltán értékesítette. A szünetig nem változott az eredmény.

A szünetben a szurkolók mérgelődtek és joggal kérdezték miért kell Magyarország legjobb csapatának még „extra” segítség? Végül abban maradtak, hogy a szurkolásukkal igyekeznek segíteni csapatunkat.

A második játékrészben hasonló felállás folytatódott. Győr birtokolta többet a játékszert, mi pedig egy-egy kontrával igyekeztünk meglepni őket.  A 26. percben megszerezte a vezetést a Győr, sőt két percre rá Lódi találatával már két góllal vezetett. Csapatunk nem adta fel és küzdött becsülettel, de nem akart összejönni a gól. A 33. percben dőlt el a mérkőzés Solano találatával.
Több találat nem született, így 4:1-es eredményt mutatott a kijelző a lefújás pillanatában.

Összességében megérdemelten nyertek a hazai, de mindez ment volna akkor is, ha egyenlő félként kezelik a játékvezetők a csapatokat. Hangsúlyozzuk, hogy nem a sporttársakat okoljuk a vereségünkért!

Készülünk a következő csatára, egy hét múlva (2015.05.11.) a szombathelyiek látogatnak hozzánk.

A mérkőzés részletes jegyzőkönyve itt olvasható

Rajki Tamás

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2015. május 4. 22:38