nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
holnap
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. szeptember 8.

Siker a DF RENALPIN FC ellen

Dunaújvárosban volt jelenésünk. Kíváncsian vártuk a mérkőzést, hiszen legutóbb Szombathelyen nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy azt szerettünk volna. Játékosaink szemmel láthatóan átérezték ennek a mérkőzésnek a jelentőségét, mert koncentráltan kezdték a meccset.  Nagyon gyorsan tudatosították az ellenféllel, hogy itt ma más csapat nem nyerhet csak mi. Még nem telt el tíz perc és már néggyel vezettünk. Örömteli volt látni, hogy nem csak kidolgoztuk a helyzeteket, hanem értékesítettük is őket. Az első félidőben szembetűnő volt a két csapat közti különbség.  Magabiztos 5:1-el mehettünk be az öltözőbe.  A második félidőben ellenfelünk kockázatot vállalt és végig vészkapussal játszottak.  Olykor sikerült is nekik szépen végig vinni az akciójukat és ez gólokban is megmutatkozott. Sikerült lefaragni a hátrányukból két találattal, így már 5:3-at mutatott az eredményjelző. Egy megszerzett labdából kontrázhattunk, amit fiaink gólra váltottak. Az újabb találat megnyugvást adhatott csapatunknak. Ezután kaptunk még egyet, de ez már nem osztott, nem szorzót. Ezen a mérkőzésen csak a három pont volt a cél, amit meg is szereztünk.  Összességében jó teljesítményt nyújtottunk és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést!

Reméljük, ezzel a sikerrel visszaáll játékosaink önbizalma és jövő héten a Mezei-Vill ellen ismét bravúrt hajtunk végre.

részletes jegyzőkönyv itt olvasható

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2015. április 14. 13:27