nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
holnap
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. szeptember 8.

Megtetszett a veszprémieknek a futsal


Az 1. Futsal Club Veszprém felnőtt együttesének játékosa, az U9-es és U11-es gárda edzője, Finta Péter beszélt az utánpótlással és a „nagy” csapattal kapcsolatos aktualitásokról.

Bronzérmet szerzett a területi bajnokságban a megyeszékhely futsalcsapatának U15-ös legénysége. Az eredmény apropójából Finta Péterrel, az 1. FCV felnőtt csapatának játékosával beszélgettünk, aki az U9-es és U11-es gárda edzője is.

Fintától megtudtuk: jelenleg hét korosztályban rúgják a labdát a fiatalok veszprémi színekben. A legkisebbek a Bozsik-tornákon szerzik első tapasztalataikat, az U11, U13, U15, U17, U20-os csapatok pedig a különböző regionális és országos bajnokságokban mérik össze erejüket.

– A létszám szerencsére folyamatosan növekszik, érezhető, hogy megtetszett a veszprémieknek a sportág. A Szilágyi DSE-vel kötött megállapodásnak is köszönhetően nagyjából száz utánpótláskorú sporotló futsalozik nálunk. Ez szükséges is, hiszen amikor a felnőtt csapat felkerült a honi élvonalba, a megfelelő számú korosztályos együttesek indítása is kötelezővé vált számunkra – emlékeztetett Finta Péter.

Egy további megállapodás is segíti a futsalosok munkáját: a VFC USE vezetésével is szoros szakmai munkát folytat a Madarász János vezette utánpótlás-edzői stáb.

A válogatott futsaljátékos, Németh Péter vezette U15-ös legénység úgy szerezte bronzérmét a regionális bajnokságban, hogy csak a hazai futsal fellegvárának két alakulata, a Győri ETO „A” és „B” csapata végzett előttük.

A klub a nyári szünetben is gondol a futsalozó fiatalokra, tábor szervezését tervezik, ahol nemcsak a labdarúgásnak jutna szerep, hanem az önfeledt szórakozásra, kikapcsolódásra is lehetőség nyílna.

Ami a felnőtt gárdát illeti, Finta számára óriási élmény volt a Magyar Kupa négyes döntőben való szereplés, ahol ezüstérmet szereztek a Rába ETO mögött. – Különleges élmény volt nekünk is tévés meccset játszani. Örömünkre szolgál, hogy teljesítményünket, s a veszprémi futsalt az egész ország láthatta. Rengeteg bíztatást kaptunk az ismerősöktől, ami sokat segít az előttünk álló feladatok elvégzésében – húzta alá.

A szurkolók csütörtök este különleges meglepetéssel kedveskedtek az ezüstérmes együttesnek. – Az edzésén megleptek minket szurkolóink, egy 15-20 fős csoport köszönte meg az ezüstérmünket. Több mint fél órán keresztül ünnepeltek minket, ami megható érzés volt a számunkra.

Az elmúlt hetekben a válogatott programja miatt szüneteltek a küzdelmek az élvonalban. Mint ismert, a magyar válogatott – a veszprémi Németh Péterrel a soraiban – kivívta a pótselejtezőt a macedóniai tornán. Az NB I rájátszása március 30-án folytatódik a veszprémiek számára, akik Szombathelyre látogatnak majd. – A rájátszás további mérkőzésein szeretnénk minél jobb eredményeket elérni. Azt gondolom, a Berettyóújfalu és a Rába ETO emelkedik ki a mezőnyből, mögöttük azonos erősségű csapatok vannak,. Ám korábban is megmutattuk már, hogy a két „nagyot” is meg lehet szorongatni, illetve el is lehet kapni.
Hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Légy te az első!


szerző: Zatkalik Dániel
fotó: Melczer Zsolt

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2015. március 23. 13:50