Szombathelyi vereség
Az alapszakasz utolsó mérkőzésén Szombathelyre látogattunk. Úgy indultunk útnak, hogyha sikerül nyernünk, akkor kedvező eredmények esetén megcsíphetjük a harmadik helyet. Egyik gárda sem tudott a legerősebb összeállításba kezdeni különböző okok miatt. Remek iramban kezdtek a felek, mindkét oldalon adódtak lehetőségek. A 7. percben Tatai Joci labdát szerzett a saját hatosunknál, s ha már megszerezte, úgy gondolta, végigviszi és be is lövi. Remek egyéni teljesítmény volt. Ezek után rengeteg szép akciót vezettünk, de minden egyes alkalommal, amikor ziccerbe kerültünk, hibáztunk. A játékunk nagyon tetszett, mert gyorsak és pontosak voltunk, de sajnos a kapu előtt impotenssé váltunk. Így ugyan előnnyel térhettünk be az öltözőbe, de a különbség akár négygólos is lehetett volna. Nem tettük. Utólag kiderült, ez hiba volt. A második félidőben már jobban felvette ellenfelünk a ritmust, de nem nagyon éreztem, hogy gond lehet. Igaz, hogy volt egy ötperces periódus, amikor fölénk kerekedtek, de azt átvészeltük és kapott gól nélkül lehoztuk. Ezek után ismét helyzet helyzet hátán volt, de valahogy nem akart bemenni a megnyugtató gól az ellenfél hálójába. Aztán ez, ahogyan ilyenkor lenni szokott, megbosszulta magát. A 31. percben egy szabadrúgást ellenfelünk gólra váltott, rá két percre meg már a vezetést is átvette. Még ekkor sem éreztem, hogy nagy baj lehet, mert a játékunkban végig benne volt a gól. Igaz, bennünk is maradt. Fogytak a percek és még mindig nem tudtunk a helyzeteinkkel mit kezdeni. A végén lehoztam a kapusunkat, de nem jártunk sikerrel. Sőt, pár másodperccel a vége előtt labdát veszítettünk és megkaptuk a harmadik találatot is. Így nem kellett a másik mérkőzés eredményét megnéznünk, hiszen vereségünkkel a negyedik helyet szereztük meg az alapszakaszban, ami azt jelentette, hogy három pontot vittünk a rájátszásra.
A rájátszás első mérkőzése
Egyből egy olyan ellenféllel találkoztunk, amely számára csalódás lenne a második hely a végelszámolásnál. Nagyon nagy várakozás előzte meg az ETO elleni találkozót, hiszen a kezdésre megtelt a csarnok. Bár ez nem lepett meg, mert nagy örömömre igazán megszerették Veszprémben ezt a gyönyörű játékot. Elképesztő magas színvonalú mérkőzést láthatott a kilátogató publikum. A futsal minden szépségét megmutatták az alakulatok. Helyzetek sokasága, jó egyéni teljesítmények mindkét oldalon, s pattanásig feszült idegek. Az első hat percben ellenfelünk ránk erőltette akaratát. Ekkor meg is szerezhették volna a vezetést, de szerencsére mindig hiányzott nekik valami a gólhoz. Ezek után teljesen kiegyenlítetté vált a mérkőzés, s már nekünk is megvoltak a helyzeteink. A 13. minutumban szabadrúgással jöhettünk, amit szenzációsan oldottunk meg. Olyannyira, hogy a lepasszolt labdát Németh Peti bevarrta a jobb felsőbe! Na, ekkor aztán volt hurrá hangulat. Nem sokkal később növelhettük volna az különbséget, de sajnos egy kettő az egy elleni játékot nem tudtunk gólra váltani. Passz helyet Vas Ádi cselt próbált meg, ami nem volt jó döntés. Nem sokkal később egy gyors kontrát vezettünk, Tatai passzolt Fintának, aki egyből visszaadta a labdát Tatainak. Matkovics már verve volt, de a semmiből érkezett egy becsúszó játékos, aki a gólvonalról szögletre mentett. Így egygólos előnnyel mehettünk pihenni. A második félidő eleje nagyon gyatrára sikeredett. Még alig fújtak a játékvezetők a sípjukba, a kisalföldiek máris egyenlítettek. A góllövés annyira megtetszett nekik, hogy pillanatok alatt megszerezték a másodikat is. Mi ebben a két percben valamelyik másik bolygón járhattunk, mert olyan volt, mintha ott sem lennénk. Szerencsére nem ütött agyon minket ez a sokk és újra felvettük a ritmust. Játékosaim úgy gondolták, ha már az ellenfélnek sikerült egy perc alatt kettőt lőnie, akkor ezt ők is kipróbálják. A 25. és a 26. percben mi is betaláltunk. Hát ezek után, ha valaki unatkozott a lelátón, az valószínűleg aludt. :-) Nem sokkal a vezetésünk után Vas került helyzetbe, de sajnos nem találta el az üres kaput. Azt hiszem ez volt az a pont… ha sikerül... Na, de tudjuk, a „ha” nem játszik semmilyen sportban. Ezek után sajnos ellenfelünk megfordította a mérkőzést, amit már nem tudtunk korrigálni. Így aztán bármennyire megérdemeltük volna a pontszerzést, nem sikerült. Ez volt az a találkozó, amikor egyik fél győzelme sem lett volna jogtalan. Nem maradt más hátra, kezet fogtunk ellenfelünkkel és gratuláltunk.
Kritikán aluli rendezés Kiskunfélegyházán
Még mielőtt rátérnék az elődöntőre és a döntőre, leírom, mit tapasztaltam a négyes döntő helyszínén. Szombat reggel indultunk el Veszprémből, hogy megmérkőzzünk a döntőbe jutásért. Az utat durván két óra alatt megtettük, majd a szállásra érkeztünk. Mindenki elfoglalta a szobáját, utána pedig ebédeltünk egy jót. Amikor ez megtörtént, megbeszéltük a játékosokkal, hogy pihenjenek és a csarnokban majd találkozunk, mert két segítőmmel megnézzük az első elődöntőt. Németh Gáborral és Schmidmajer Árpival elindultunk a mérkőzés színhelyére. Bementünk, elmondtuk kik vagyunk, s hogy szeretnénk megnézni az ETO–Mezei-Vill mérkőzést. Azt mondják nekünk, hogy semmi akadálya, csak meg kell vennünk a belépőt. Kikerekedett szemmel hallgattam az illetőt. Gondoltam, lehet, hogy valamit rosszul mondtam és újra bemutatkoztunk. Megismételtük, hogy kik vagyunk, s hogy a következő mérkőzésen mi játszunk. A válasz is jött. Igen, tudják, de mivel hamar érkeztünk, meg kell vennünk a belépőt. Nem adtam fel, mert az gondoltam, akivel beszéltem, nem érti a magyar nyelvet, ezért hát felhívtam Király Gabit, akiről azt gondoltam, tud majd segíteni, hiszen az MLSZ-nél dolgozik. Elmondtam, hogy mit akarnak tőlünk, de ő ugyanazt mondta el. A döbbenettől nem láttam. Voltam már egy pár rendezvényen, de ilyet se külföldön, sem itthon nem tapasztaltam még. Szerintem a négy csapat tagjainak teljesen evidens dolog lett volna megtekinteni egymás mérkőzését. Hiába volt akkreditációs kártyánk, az csak arra volt elég, hogy az öltöző és a folyosói WC között mozoghattunk. Nem volt más hátra, előre mentünk és megvettük 500 forintért a belépőjegyet. Így nagy örömömre segítőimmel helyet foglalhattunk. Tisztelt rendező urak, ezt csak úgy tudnám megfogalmazni, hogy szégyen és gyalázat! Másnap sem változott semmi. Ugyanazzal a gyenge felfogással találkoztam én és a játékosaim. Tisztelt kiskunfélegyházi rendezők, hát magukhoz nem szívesen megyek vendégségbe!
Csömör ellen görcsösen
Eljött a várva várt mérkőzésünk. Nagyon izgultam a mérkőzés előtt, mert mindenki azt várta tőlünk, hogy simán átlépünk ellenfelünkön. Nem hallottam mást egész héten, mint, hogy kivel találkoznánk szívesebben a döntőbe. Nagyon nem értettem ezt, hiszen igaz, hogy elkerültük a nagyágyúkat, s az is igaz, hogy mi voltunk a mérkőzés esélyesei, de ellenfelünknek is ugyanaz volt a célja, mint nekünk: hogy döntőt játsszon. A félelmem beigazolódott. A Rubeola nagyon megnehezítette a dolgunkat. Harcosan, jó felfogásban játszottak. Mi pedig ritmus nélkül, nagyon görcsösen. Rengeteg hiba jellemzett minket az első félidőben. A görcsösség nagyon lassan akart elmúlni. Szabadrúgást kapott ellenfelünk a hatosunknál, amit nem is hibázott el. Ezzel már hátrányba is kerültünk. Ezután is mentünk, de egész egyszerűen rossz volt nézni azt a szenvedést, amit a pályán mutattunk. Nagy’ nehezen sikerült egyenlítenünk, s nem sokkal később megszereztük a vezetést is. Így 2-1-es állásnál mehettünk be az öltözőbe. Hát, nem simogattam a játékosaimat az öltözőben. Kaptak tőlem hideget, meleget. Szerencsére a második játékrészben már kijött a két csapat közti tudáskülönbség. Még ekkor sem éreztem azt, hogy a tudásunk legjavát nyújtjuk, de legalább a közepes teljesítményt elértük. A vége 5-1 lett. Bár nagyon rosszul játszottunk, de legalább nyertünk. A végén csak annyit mondtam a srácoknak, hogy gratulálok, de ezzel a teljesítménnyel a Győr agyonver minket. A vége ezüst lett.
Arannyal felérő ezüst
Itt nem írnék nagyon részletesen a dömtőről, hiszen – a televíziónak köszönhetően – aki akart látni minket, az megtehette. Inkább arról mesélek, hogy a pad mellett miként éreztem magam. Jelentem: remekül! Minden egyes percét élveztem annak, amit láttam. Bátrak voltunk, sokat futottunk, szép dolgokat csináltunk. Egyszerűen az esélyesebb ellenfelünket a legjobb tudására kényszerítettük. Jó volt látni, hogy csapatszinten nem volt különbség a felek között. Viszont egyénileg már látszott a különbség. Egyénileg az ellenfél játékosai képzettebbek az enyéimnél. Bár ez nem akkor csoda, mert bennük már sokkal több edzés van, mint a mieinkben. Elképesztően büszke voltam arra a teljesítményre, amit felvittünk a pályára. Minden egyes játékosom kiadta magából azt, amit tud. Személy szerint annyira örülök ennek az ezüstnek, mintha megnyertük volna a kupát. Most pedig megosztom a két meccs statisztikáját, amelyben találtok egy-két érdekességet. Nagyon büszke vagyok arra, hogy többször lőttünk kapura, mint az ETO.
Pár érdekesség a hétvégével kapcsolatban számokban
Elődöntő: 1. FC Veszprém–Rubeola FC Csömör
Kapura lövési kísérletünk: 39
Ebből:
Gól: 5
Kapus védett: 20
Kapufa: 0
Mellé: 10
Fölé: 2
Szögletre pattant: 2
Tehát a 25 kaput eltaláló lövésünkből 5 lett gól, ez 20%-os eredményesség.
A mi kapunkra 17 lövés ment, ami el is találta a kaput, amiből Ádám 16-ot védett, ami 94 %-os védési hatékonyság.
Döntő: 1. FC Veszprém–Rába ETO
Kapura lövési kísérletünk: 38
Ebből:
Gól: 1
Kapus védett: 16
Mezőnyjátékos védett: 3
Kapufa: 2
Mellé: 8
Fölé: 3
Szögletre pattant: 5
Tehát a 21 kaput eltaláló lövésünkből 1 lett gól, ez 4,76 %-os eredményesség.
A mi kapunkra 29 lövés ment, ebből 13 ment mellé, fölé, vagy szögletre pattant, 16 találta a kaput, amiből 4 lett gól, 2 lett kapufa, Revi 10-et védett, ami 71 %-os védési hatékonyság.
A statisztikáért köszönet Schmidmajer Árpinak!
Hajrá Veszprém, hajrá magyar futsal!