nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
holnap
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. szeptember 8.

Győzelem a nagyon szimpatikus Csenger ellen


2015.01.04.-én kupamérkőzést játszottunk az NB 2-es Csenger ellen. A mérkőzés előtt tudtuk, hogy csapatunk a párharc esélyese, amit a pályán is bizonyítani szerettek volna. Jól is kezdtük a mérkőzést, hiszen kétszer is óriási ziccerbe kerültünk, de sajnos nem tudtuk őket értékesíteni. Ahogy ilyenkor lenni szokott az ellenfelünk egy kontra támadás végén meg is szerezte a vezetést. Ettől azért nem pánikoltunk be, mert még nagyon sok volt hátra a mérkőzésből. Csináltuk tovább a dolgunkat és nem sokkal a hazai vezetés után sikerült megfordítani az eredményt a mi javunkra. Ellenfelünk még ekkor is nagyon lelkesen játszott és olykor-olykor bizony a védelmünk mögé tudott kerülni és riogatták a játékosainkat. Az egyik támadásukból sikerült újra döntetlenre módosítani az eredményt. Egy nagyon jó és látványos mérkőzést láthatott a csodálatos hazai publikum, akik végig nagy hangzavarba biztatták játékosaikat. A nagyobb tudás szépen lassan kezdett kidomborodni, de minden dicséretet megérdemel ellenfelünk, mert nagyon lelkesen igyekeztek kompenzálni a taktikai fölényünket! A félidő 5:2-es vezetésünkkel végződött. A második félidőbe is igyekeztünk az iramot diktálni és ez egész jól sikerült, hisz ellenfelünk egyre inkább belefáradt a mérkőzésbe. A vége 12:4-es vendég győzelemmel zárult. Ha nem történik valami óriási csoda, akkor csapatunk ismét bekerül a magyar kupa legjobb négy csapata közé.

Viszont egy pár szót arról a körítésről, ami csapatunkat fogadta. Ahogy megérkeztek játékosaink a nagyon hosszú út után Csengerre, attól a pillanattól fogva olyan figyelmet kaptak a vendéglátóktól, amit biztos nem felejtenek el. Végig óriási tisztelettel, szeretettel figyelték minden mozdulatunkat! Mintha sztárok érkeztek volna Csengerre. A közönségük is fantasztikus volt az első perctől az utolsóig! Mindvégig énekeltek, szurkoltak az eredménytől függetlenül. Mindkét csapat igyekezett kiszolgálni őket, mert ilyen szurkolással nem igen lehet találkozni Magyarországon. Minden elismerésünk Csenger játékosinak, vezetőinek és szurkolóiknak! Példa értékű viselkedést mutattak! Köszönjük nekik a fogadtatást. Mi is nagy szeretettel várjuk őket a visszavágóra!

Szilágyi Sándor: - Nagyjából azt kaptuk, amire számítottunk. Tudtuk, hogy a Veszprém egy nagyon jó csapat, amit most testközelből is megtapasztalhattunk. Minden hibánkat kihasználtak azonnal. Célunk a tisztes helytállás volt, ami véleményem szerint sikerült is. Ha jobban koncentrálunk a helyzeteknél, szorosabbá tehettük volna az eredményt. Szeretnénk megköszönni szurkolóinknak a biztatást, akik ezen az estén is csodálatos hangulatot varázsoltak a csarnokba.

Madarász János: - Egy nagyon szimpatikus ellenféllel találkoztunk, akik az utolsó percig küzdöttek. Ami bennük volt, azt kihozták magukból. Csak gratulálni tudok nekik. Rengetegszer kerültek ziccerbe, ami a mi védekezésünk kritikája. Összességében egy olyam mérkőzést játszottunk, ami nagyban segítette a felkészülésünket a tavaszi folytatáshoz. Külön ki kell emelni a hazaiak szurkoló táborát, akik fantasztikusat nyújtottak. Bár sok helyen lenne ilyen vagy ehhez hasonló honi futsalunkban, akkor biztosan előrébb tartanánk. Köszönjünk a csengerieknek a vendégszeretetét. Reméljük ki tudtuk őket szolgálni.

 

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2015. január 15. 17:40