nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
holnap
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. szeptember 8.

Németh Péter a válogatottról

Hosszú idő után bújhattál újra a válogatott mezbe. Milyen érzéseket váltott ki belőled?
Két év után kerültem vissza és nagyon-nagyon örültem neki. Mindig is lelkesen és örömmel mentem, ha hívtak. Ez most sem volt máskép, jó volt megint a válogatott színeiben játszani. Az egész csapat szinte régi ismerősből áll. A három újonc Aramis-ost meg a Berettyó játékosát, Szabó Petit nem ismertem eddig, de a többiek azok mind régi cimborák voltak.

Igaz két vereséget szenvedett a válogatott, de mit gondolsz a következő EB selejtezőn miben kell leginkább fejlődni?
Mindenben :) . Játszunk a spanyolokkal, ahol esélytelenek vagyunk és sajnos nem nekünk áll a zászló. Most a portugálok hasonló játékerőt képviseltek. Támadásban kell sokat, nagyon sokat javulnunk, labdatartásba erősödnünk. Nyilván most kijöttek a hibák is, egy erős ellenféllel szemben ebben is kell fejlődnünk. De leginkább támadásban és labdatartásban. A macedónokat nem ismerem, azt mondják róluk, hogy egy fizikálisan nagyon erős társaság. Ütős, vágós csapat, ami a válogatott csapatnak soha nem feküdt. Arra is fel kell készülnünk, hogy valószínűleg egy igen erős fizikai csatát fogunk velük vívni, ahol az apróságok, finomságok dönthetnek. Pontrúgások, öt a négyezés akár, a támadásokban tudunk előrelépni, akkor lehet esélyünk ellenük. Az előselejtezőből, hogy ki jön harmadik csapatnak? Nem tudom, papíron ez könnyebbnek tűnik. Manapság már senkit nem lehet leírni nemzetközi szinten, mert van közöttük egy-két ügyes játékos. Fizikálisan nagyon erős és dinamikus még a papírforma leggyengébb válogatott csapata is. Nem lesz egyszerű, mindenre készülnünk kell a hátra lévő időben.

Mennyivel volt másabb az edzés felépítése, mint klubodban az 1. Futsal Club Veszprémben?
Más gyakorlatokat csináltunk, de az alapok ugyanazok. Én nem ismertem az alapmozgásaikat, így nekem minden új volt. Játékilag nagyon hasonló dolgokat csinálunk ott is, mint Veszprémben. A védekezési technikák is hasonlóak, próbálnánk hasonló féleképen játszani, labdát tartani, ami most nem jött ki a portugál ellen. Nem volt olyan, hogy én egy teljesen más és profibb körbe kerültem volna, hanem egy újabba, ahol ugyanazok az alapok és azt kellene a pályára fölvinni.

Mennyi esélyt látsz a továbbjutásra a selejtező csoportból?
50-50%. Azért én optimista vagyok mindig. Úgy állok hozzá, hogy ha odafigyelünk, ha ezeket a dolgokat még sikerül átvenni, megtanulni és koncentráltak leszünk, (ami nagyon fontos) akkor látok rá esélyt, hogy csoport másodikként tovább menjünk.

A válogatottba nyújtott szereplésed után mit gondolsz kapsz meghívót a következő mérkőzésekre?
A portugál és a finn 2-2 mérkőzésén számítanak rám, majd az ott nyújtott teljesítményem alapján döntenek a márciusi selejtezőn való részvétemről.

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2015. január 10. 16:05