nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
holnap
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. szeptember 8.

Izgalmas végjáték győzelemmel

Előzetesen edzőnk Madarász János nehéz mérkőzésre számított, ami a végére be is igazolódott. Pedig csapatunk nagyon jól kezdte a mérkőzést. Fiaink 12 perc elteltével 4 gólos előnyre tettek szert, ez akár azt is eredményezhette volna, hogy még sem lesz olyan nehéz ez a mérkőzés. A 12. perc után zavar keletkezett csapatunk játékában, amit ellenfelünk 2 góllal büntetett. Sajnálhatjuk a visszaesést, hiszen ha 4 gólos különbséggel vonultunk volna az öltözőbe, akkor valószínűleg nem kellett volna a végéig izgulnunk. A második játékrészt is úgy kezdtük, ahogy az elsőt, kézbe tartottuk a mérkőzést és a 6. perc elteltével ismét 4 gólos előnyre tettünk szert. Ekkor a mérkőzés ismételte önmagát. Újra a csapatjátékunk szétesett, ezzel saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. A végén ugyan 6:5-re sikerült diadalmaskodnunk, de ezt a hullámzó teljesítményt egy erősebb csapat ellen nem tehetjük meg. Mindezektől függetlenül büszkék vagyunk arra az egész éves teljesítményre, melyet fiaink produkáltak, hiszen a legjobbakkal is feltudták venni a versenyt.

Minden szurkolónknak köszönjük az egész évi támogatást! Reméljük a jövőben is kitartotok mellettünk! Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepet és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet kíván az 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM csapata és vezetősége.

Tar Tamás:
Erre a meccsre is úgy készültünk, ahogy a többire. Megpróbáltuk az ellenfelet az első perctől kezdve letámadni. Voltak olyan taktikai elemek, melyeket igyekeztünk jól kihasználni a mérkőzés egyes periódusaiban, de voltak rossz megmozdulásaink is.  Nagyon jól kezdtünk a mérkőzést, szép és látványos találatokat szereztünk, ami az eredményben is megmutatkozott.  Ezután sajnos kicsit visszaesett a játékunk és buta gólokat kaptunk. Második félidőben Madi újra megpróbált felrázni minket, ami sikerült is. Hiszen a második félidőt is nagyon jól kezdtük, de ezután sajnos a teljesítményünk ismét visszaesett. Ettől függetlenül a lényeg a 3 pont, ami azt eredményezi, hogy az élmezőnyben maradtunk.

Részletes jegyzőkönyv itt olvasható
 

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2014. december 16. 14:03