nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
holnap
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. szeptember 8.

Ismét 3 ponttal gazdagabban

Már az első félidőben szerettük volna kontrollálni a mérkőzést, de időnként ez nem sikerült. Mi jó szokásunkhoz híven letámadtuk ellenfelünket, bár ezt olykor jól csináltuk és olykor pedig nem. Meddő mezőnyfölénybe játszottunk. Ráadásul a játékvezetők sem álltak a helyzet magaslatán, hiszen a sárga lapot úgy használták, mint a western filmekben a cowboyok a pisztolyt. Ettől egy picit zaklatottá váltak a játékosok és ráadásul Tatai Jócit jogtalanul állították ki. Szerencsére ekkor is helyén maradt a szívünk és ezt a feszült állapotot is átvészeltük. Második félidőben rátudtuk  kényszeríteni akaratunkat a Vasas csapatára, amely magabiztos győzelmet eredményezett. Így 5:1 végeredményt produkáltunk, mellyel növeltük 3 ponttal pontjaink számát. 

Részletes jegyzőkönyv itt olvasható

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2014. december 6. 10:45