nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
holnap
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
2025. szeptember 8.

Győzelem a nyugati rangadón

Az előzetes várakozásoknak megfelelően magas színvonalú mérkőzést láthattak a kilátogatott szurkolok.

Nagyon jól kezdte csapatunk a mérkőzést, hiszen rövid időn belül 2 gólos előnyre tett szert. Majd ellenfelünk felnőtt a feladathoz és viszonylag hamar egyenlíteni tudott. Szerencsénkre az első félidőben még sikerült 1 gólt lőnünk, így a szünetre 3:2 eredménnyel vonulhattunk az öltözőbe. A második félidő nem úgy kezdődött, ahogyan azt a mi fiaink eltervezték. A Haladás csapata kétszer is tudta mattolni Reveland kapuját. Csapatunk nem esett kétségbe, játszották a játékukat, ami valljuk be nem volt könnyű, hisz ellenfelünk nagy ellenállást tanúsított. Nem telt el sok idő és újra a magunk javára tudtuk fordítani a mérkőzést. A vendégcsapat nem adta könnyen a bőrét, mindent megtett, hogy ismét egyenlíteni tudjon. Helyzet volt itt és ott, de szerencsére fiaink tudták gólra váltani majd megint megszerezni a vezetést. Ekkor a vendégcsapat lehozta kapusát mindemellett nagy izgalmak közepette sikerült megtartani előnyünket a mérkőzés végéig. Kimondottan lüktető és izgalmas mérkőzést láthattunk.

Csapatunk az első félévben nyújtott játékának köszönhetően mindössze csak egy vereséget szenvedett.

Reméljük a folytatás is hasonló lesz!

Részletes jegyzőkönyv itt olvasható

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2014. november 3. 23:52