nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
HALADÁS VSE
VEHIR VESZPRÉM
2025. szeptember 11.
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
3
SG KECSKEMÉT
1
tegnap

Mezei Vill - 1. FC Veszprém 3:5 (2:3)

A közel öt órás utazás után visszafogottan kezdett a Veszprém a bajnok otthonában, a negyedik percben már 2:0-t mutatott az eredményjelző.

A vendégek azonban nem adták fel, rendezték soraikat, aminek gyorsan meg is lett az eredménye. A 12. percben Németh kapura lövése megpattant Vas Ádámon, a játékszer Bánfalvihoz került, aki két méterről a kapuba sarkalt, 2:1.A bakonyiak továbbra is lendületben maradtak, a hazaiak pedig teljesen beszorultak kapujuk elé.A 20. percben aztán összejött a Berettyónak a hatodik faultja - tízmétereshet jutott az FCV, amit a csapatkapitány végzett el.  Bényi okosan a kapus lába között egyenlített, 2:2.  Még ugyanebben a percben baloldali támadás végén centerezés végén Bánfalvi elé került a labda, amit a kapuba vágott hat méterről 2:3.

Fordulás után is óriási volt a tempó, mindkét együttes nagy erőkkel támadott. A 25. percben Reveland indította Fintát, tőle Boromiszához került a játékszer, ő két ember közül kilépett, majd az érkező Németh elé tálalt, aki nem hibázott, 2:4. A 33. percben lehozta a Berettyó kapusát, de Reveland mindannyiszor biztosan őrizte kapuját. Aztán a 33. percben a kiváló kapus Gyulyást indította, aki középre passzolt és Boromisza az üres kapuba gurított, 2:5. A Berettyó mindent megtett a szépítésért: az utolsó pillanatokban Rábl oldalról belőtt labdája a kapufa és Reveland mellett talált utat a kapuba, 3:5.

A Veszprém fantasztikus sikert ért el és ezzel bizonyította, méltán tartják dobogóra is esélyes alakulatnak.

 

Kezdő: Reveland Zoltán, Finta Péter, Németh Péter, Boromisza Gábor, Gulyás Márk

Csere: Smidmajer Ádám, Bényi Kálmán, Tar Tamás, Bánfalvi Balázs, Vas Ádám, László Gábor, Weisz Zoltán

Forrás: Bényi -Virág Rita

 

A részletes jegyzőkönyv itt olvasható

További cikkek

Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom
2014. október 10. 23:11