Tolnán folytatta menetelését csapatunk

Hosszú utazás után lépett pályára csapatunk péntek esete (2011.10.21.) Tolnán. A példa értékű utánpótlás munkát (több fiú és lány korosztályban versengenek futsalban) végző egyesület ellen játszottuk bajnoki mérkőzésünket. A mérkőzés elején látszott a fiúkon az utazás nyomai és sok technikai hibával játszottunk.

Szerencsére a 8. percben sikerült megszereznünk a vezetést Szabadfi Peti találatával. Az első félidő változatos játékot hozott, de több gólt már nem láthattak a szurkolók. A szünetben a szakmai stábunk igyekezett felrázni csapatunkat, mely szerencsére a második félidőben gólokban mutatkozott meg. A 25. percben Vas Feri, a 34. percben Tar Tomi és a 36. percben Bényi Kálmi találataival alakult ki a 4:0-ás végeredmény. A csapatból ki kell emelni Kasza Viktort (a héten ünnepelte születésnapját, ezúton is gratulálunk neki), akinek bravúrjaira ezúttal szüksége volt csapatunknak.
Összességében gyengébb játékkal is megérdemelten szereztük meg a 3 pontot, de bízunk benne, hogy csapatunk a Ferencváros ellen a másik arcát mutatja majd.

Csapatunk: Kasza Viktor – Vas Ferenc, Bényi Kálmán, Tar Tamás, Pálfi Róbert
Cserék: Jónás Áron, Weisz Zoltán, Csejtei János, Szabadfi Péter, Véber Balázs, Vingelmann Tamás, Jakab László

Részletes jegyzőkönyvet itt olvashatod!

5. forduló eredményei

Rajki Tamás

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2011. október 22. 13:36