nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHÍR VESZPRÉM
DEAC
2026. november 20.
Utolsó mérkőzés
NYÍRBÁTOR
5
VEHÍR VESZPRÉM
3
2026. október 30.

Megvan a dobogó!

Lehengerlő első félidei teljesítményének köszönhetően magabiztos győzelmet aratott a Szeged ellen az 1. Futsal Club Veszprém, amely így megszerezte az alapszakasz harmadik helyét.

Forrás: vehirsport.hu                        Szerző: Zatkalik Dániel

Szépszámú közönség látogatott ki a futsalosok hétfő esti, utolsó alapszakaszbeli mérkőzésére. Szükségük is volt a bíztatásra a veszprémieknek, hiszen a hetedik pozíciót elfoglaló UTC Szeged csapatát fogadták, amely a két csapat első randevúján győzni tudott a Tisza-parton. A tét a Madarász-legénység számára a dobogós pozíció visszaszerzése volt.

A kezdő sípszót követően azonnal látszódott, hogy a veszprémi fiúk nagyon összekapták magukat a találkozóra. Kapujuk elé szegezték ellenfelüket, így nem kellett sokat várni az első hazai gólra sem. Tatai harmadik kapura lövése csapata századik szezonbeli gólját eredményezte. A továbbiakban sem lélegezhetett fel a szegedi védelem, a bakonyiak egymás után dolgozták ki helyzeteiket.

A hatodik minutumban a vendégek edzője magához kérte fiait, ám a játék képe mit sem változott. Sőt, megszerezte második találatát az 1. FC Veszprém, miután Tatai asszisztját Finta váltotta gólra. Egy perccel később újra Tatai hozta ziccerbe társát, Boromisza Gábor pedig higgadtan értékesítette helyzetét (7. perc: 3-0). Kisvártatva már duplázhatott is az idősebb Boromisza-fivér, akit ezúttal Gulyás kínált meg jó labdával. Az első szegedi ziccerre a tizenharmadik percig kellett várni, ekkor Reveland mutatott be bravúros védést. Ügyes szögletkobinációt követően Szabadfi is feliratkozott a gólszerzők közé, három perccel a lefújás előtt pedig Gulyás jó lövésével alakult ki a félidei állás (17. perc: 6-0).

Fordulás után kiegyenlítettebbé vált a játék képe, a vendégcsapat szép támadásokat vezettet. Első találatukat Hegyesi kotorta be a gólvonalról a határozatlannak bizonyuló hazai védők mellett. A gól meghozta a Tisza-partiak játékkedvét, Boromisza Gábor eladott labdáját Szentes jutatta a hálóba. Vendég időkérést követően még lopni tudta a távolságot a szegedi gárda (30. perc: 6-3), de ennél közelebb már nem engedte ellenfelét a kék-fehér együttes.

Sőt, Tatai szemfüles labdaszerzését követően megszerezte csapata hetedik, önmaga második gólját a mérkőzésen. Mindeközben a szünetben Revelandot váltó Schmidmajer is bravúrokkal vette ki részét a sikerből. Két perccel a vége előtt Tatai és Finta összjátékából Bormoisza Gábor jutott mesterhármasig (38. perc 8-3). A hajrában megérdemelt vastaps szólt az 1. FCV-nek, Tatai erejéből pedig még arra is futotta, hogy saját gólvonaláról mentsen.

Futsal NB I, 22. (utolsó) forduló:
1. Futsal Club Veszprém–UTC Futsal Team Szeged 8-3 (6-0)
Március 15. utcai sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Solymosi (Czene-Joó, Puskás).
Veszprém: Reveland – Finta, Tatai, Boromisza G., Gulyás. Csere: Schmidmajer (kapus), Boromisza D. Tar, Marton, Szabadfi, László G. Vezetőedző: Madarász János.
Szeged: Tombácz – Puskás, Hegyesi, Ondrejó, Dürgő. Csere: Béry (kapus), Szentes, Bilic, Beretka, Balogh, Bánóczi. Vezetőedző: Brinszky Adrián.
Gólszerzők: Tatai (3., 35.), Finta (6.), Boromisza G. (7., 9., 38.), Szabadfi (14.) Gulyás (17.), ill. Hegyesi (22.), Szentes (25., 30.).

Edzői nyilatkozatok

Madarász János: – Gratulálok a csapatomnak a mai első félidei teljesítményéhez, parádésan játszottak. A második játékrészben elhitték, hogy megvan a mérkőzés, kissé „leültek”, nem koncentráltak kellően, amellyel nehezebb helyzetbe hozták magukat. Gratulálok a fiúknak az egész évi teljesítményükhöz, s a megszerzett harmadik helyhez. Azt gondolom, hogy ezt rajtam kívül kevesen gondolták volna. Megyünk tovább a megkezdett úton, ami ezután következik, az nekünk már jutalomjáték lesz.

Brinszky Adrián: – Összességében mindkét csapat a helyére került. Gratulálok a Veszprémnek, ma sokkal jobban játszott nálunk, s megérdemelten került a rájátszás felsőházába. Sok sikert kívánok nekik a továbbiakban. A mai produkciónk harmatgyengére sikeredett, de szeretnénk a továbbiakban megőrizni a hetedik-nyolcadik pozíciót.

Részletes jegyzőkönyv itt olvasható

Rajki Tamás

További cikkek

Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. elolvasom Vissza a győzelem útjára: rangadót nyert a Veszprém Az Újpest elleni botlás után visszatért a győzelem útjára a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely közel ezer szurkoló előtt 5-3-ra legyőzte a vendég MVFC Berettyóújfalu együttesét a férfi futsal NB I kilencedik fordulójában. A fordulatos rangadón a bakonyiak hátrányból fordítottak, sikerükkel pedig megőrizték listavezető helyüket. elolvasom A címvédő nyerte az éllovas Veszprém elleni rangadót A VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-es vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Újpest FC otthonában a férfi futsal NB I nyolcadik fordulójának csütörtök esti rangadóján. A bakonyiak hibátlan mérlegüket elvesztették, listavezető pozíciójukat viszont megőrizték. elolvasom Hétből hét: újabb magabiztos veszprémi siker A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-2-re múlta felül az Aramis SE együttesét a férfi futsal NB I hetedik fordulójának péntek esti mérkőzésén. A bakonyiak már a szünetre háromgólos előnyt építettek ki, majd a második félidőben tovább növelték a különbséget, így továbbra is a mezőny egyetlen hibátlan csapataként vezetik a bajnokságot. elolvasom Hatból hat: Haász mesterhármasával nyert a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém már az első félidőben háromgólos előnyt épített ki, végül 7-2-re nyert az Airnergy FC otthonában a férfi futsal NB I hatodik fordulójában. Haász Benjámin háromszor is betalált, a bakonyiak pedig továbbra is százszázalékos mérleggel vezetik a bajnokságot. elolvasom
2014. március 3. 22:59