nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
SG KECSKEMÉT
ma
Utolsó mérkőzés
DEAC
0
VEHIR VESZPRÉM
2
2025. szeptember 4.

Nyögvenyelősen a tabella 3. helyén

Gyenge első félidő után, a második játékrészben sikerült felülkerekednünk a Rubeola FC csapatán.

A mai mérkőzésen beigazolódott, hogy nincs könnyű meccs a bajnokságban. Az influenza nálunk is ritkította a csapatot, így Szabadfi Peti és Finta Peti se tudta vállalni a játékot. Természetesen nem a kifogást keressük, de valami hiányzott az első félidőben. Ennek számszerű eredmény is volt, hiszen a vendégek két kontratámadást is gólra váltottak, míg mi többször is kihagytuk a kihagyhatatlant.

A szünetben tanakodtak is a szurkolók – akik ismét szép számmal látogattak ki – mi lesz a folytatásban. Meglepődöttségüket csak az Angel Cheerleader csapata tudta csillapítani.

A második játékrészben fokozatosan egyre nagyobb nyomást gyakoroltunk a Rubeolára, de a góltalanságot csak a 29. percben tudtuk megtörni Bozó Gábor révén. A 34. percig kellett várni az egyenlítő találatra, amit Bozó Dani jegyzett, sőt a 35. percben Tar Tomi szép emelése után már nálunk volt az előny, ami már a közönségnek is tetszett. A 36. és a 39. percben „Nagy Bozó” két találatával mesterhármast ért el, de a végszó Tatai Jocié volt, aki a végső dudaszó pillanatában vágta a hálóba a labdát és állította be a 6:2-es végeredményt.

Összességében örülünk a győzelemnek, amellyel a csapat a tabella 3. helyére lépett. A találkozót ki kell értékelni (Madi meg is teszi majd) és a hibákat kijavítva készülünk a pénteki (2014.02.21.) Dunakeszi elleni rangadóra.

Csapat: Reveland Zoltán, Bényi Kálmán, Boromisza Dániel, Marton Bence, Tar Tamás
Csere: Kasza Viktor, Boromisza Gábor, Tatai József, Mudra Ákos, Gulyás Márk, Weisz Zoltán, László Gábor

Részletes jegyzőkönyv itt olvasható

Rajki Tamás

További cikkek

Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom Kiütöttük az angol bajnokot a BL-selejtezőben! Fennállása első nemzetközi tétmérkőzésén 7-0-ra nyert a Bolton Futsal Club ellen a VEHIR.HU Futsal Veszprém a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornájának első fordulójában, kedden. elolvasom Történelmi BL-túra a horizonton! Hétfőn útra kel a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely klubtörténete során először szerepel a futsal Bajnokok Ligája selejtezőtornáján. A görögországi tornán az angol, a norvég és a görög bajnok vár a veszprémiekre. elolvasom
2014. február 17. 23:11