Bravó,Fiúk!

Gólzáporos győzelmet aratott csapatunk a Nagykáta ellen hazai pályán.

Komolyan készült az FCV a Nagykáta ellen, hiszen nem szerettük volna, ha az ellenfél ellenünk szakítja meg nyeretlenségi sorozatát. Ennek tudatában letámadtuk a vendégeket és ennek köszönhetően Vas Feri találatával már a 4. percben gólnak örülhetett a közel 600 kilátogató szurkoló.

Szerencsére hétről hétre többen kíváncsiak a veszprémi futsalosokra.

A megszerzett előny birtokában még tudatosabban kényszerítettük rá akaratunkat a Kátára és igaz hogy egyenlíteni tudtak, de egy briliáns szögletvariáció végén Tatai Joci ragasztotta a rövid felsőbe a labdát. Beindult a gépezet és előbb Tar Tomi lövése vágódott a rövid alsóba, majd ismét Tatai Joci volt eredményes hasonló szögből. A félidei 5:1-es eredményt Szabadfi Peti állította be, aki egy labdaszerzés után higgadtan csavarta a labdát a kapuba.

A második félidő kicsit langyosan kezdődött a vendégek nem tudtak változtatni játékukon, mi meg kicsit kényelmesre vettük a tempót. Elenyésző vendégtámadások végén Reveland Zoli mindig a helyén volt. A 26. percig kellett várni a 6. találatra, amit Marton Bence jegyzett egy tetszetős támadás végén. Egy perc múlva Gulyás Márk önzetlen passzát érvényesítette Tatai Joci. Vas Feri kemény letámadásának és harcosságának köszönhette a 8. találatot. A vendégek megpróbálkoztak a kapus lehozatalával, de ebből is mi jöttünk ki jól, labdaszerzés után Marton Bence helyezte a kapuba a labdát a saját térfeléről. A gólparádét Vas Feri kezdte és zárta, így impozáns 10:2-es végeredményt mutatott az eredményjelző a lefújás pillanatában.

Összességében meggyőző fölénnyel érvényesítettük az akaratunkat a Nagykáta ellen és folytattuk a pontgyűjtést a bajnokságban.
A hétvégén várunk minden szurkolót és sportszeretőt az ADITUS FUTSAL CUP VESZPRÉM elnevezésű rendezvényünkre.

Csapat: Reveland Zoltán, Szabadfi Péter, Boromisza Dániel, Marton Bence
Csere: Sárdi Máté, Bényi Kálmán, Boromisza Gábor, Tatai József, Gulyás Márk, Vas Ferenc

A mérkőzés részletes jegyzőkönyve itt olvasható
A 6. forduló eredményei itt olvashatók

Rajki Tamás

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2013. október 21. 21:44