Futsal-bravúr az éllovas ellen

Az 1. Futsal Club Veszprém – Reveland bravúros védéseinek és a Boromisza-fivérek góljainak köszönhetően – döntetlent játszott a listavezető MAFC ellen az NB I-ben.

Forrás: Vehir.hu                 Szerző: Zatkalik Dávid

Az élvonal hétfői fordulójában a tabellát hibátlan mérleggel vezető MAFC BME Docler Akadémia látogatott a Március 15. utcai csarnokba. A vendégek esélyeshez méltóan rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, s a 7. percben Öreglaki góljával a vezetést is megszerezték. A veszprémiek fokozatosan lendültek játékba, s egyre többször el is jutottak a fővárosiak kapuja elé.

Finta 12. percben eleresztett gyönyörű lövését még védte Laucsek, ám hárommal később már tehetetlennek bizonyult a hatosnál labdát szerző, s azt azonnal a hálóba vágó Boromisza Dániellel szemben. A gól után rögtön összejött az FCV hatodik szabálytalansága, a megítélt büntetőt pedig Sivák értékesítette higgadtan. Főként Revelandnak köszönhetően a pihenőig pedig már nem esett több találat (1–2).

A második játékrész elején is a mieink térfelén zajlott a játék, Revelend újabb bravúrjai mellett a kapufa is kellett az eredmény tartásához. A Madarász-csapat aztán ismét kimászott ellenfele szorításából, s a 30. percben – egy tetszetős szabadrúgás-variáció végén – megint Boromisza Dániel jutatta a hálóba a játékszert. Öt perccel a lefújás előtt már a második tízméteresét végezhetette el a MAFC, Sivák kísérletét azonban hatalmas bravúrral hatástalanította a mezőny legjobbja, Reveland.

A végjáték fantasztikus izgalmakat tartogatott. Kettővel a végső sípszó előtt már vészkapussal támadt az éllovas, igaz, helyzetet a mieinknek sikerült kialakítani. A lehetőség azonban kimaradt, s egy gyors kontrát követően Kertész talált be. Ám a fantasztikusan küzdő vendéglátó ekkor sem adta fel, s szintén vészkapussal felállva – Boromosza Gábor révén – negyven másodperccel a vége előtt egyenlíteni tudott (3–3). Újabb gól pedig már nem esett, a Veszprém rendkívül értékes pontot szerzett.

Futsal NB I, 4. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–MAFC BME Docler Akadémia 3–3 (1–2)
Március 15. utcai sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Kovács (Herbály, Makk).
Veszprém: Reveland – Finta, Tar, Boromisza G., Vas. Csere: Tatai, Boromisza D., Marton, Szabadfi, Weisz, Gulyás. Vezetőedző: Madarász János.
MAFC: Laucsek – Öreglaki, Andorka, Sivák, Szeghy. Csere: Tyukász (kapus), Simon, Fritz, Fehér, Komáromi, Kulik, Kertész. Vezetőedző: Marco Angulo.
Gólszerzők: Boromisza D (15., 30.), Boromisza G. (40.), ill. Öreglaki (7.), Sivák (15.), Kertész (40.).

Részletes jegyzőkönyv itt olvasható

A mérkőzés galériáját itt nézheted meg

Edzői nyilatkozatok

Madarász János: – Elképesztő, amit a csapatom ma véghezvitt egy olyan együttes ellen, amely ugyan fiatalokból áll, de jóval rutinosabbak nálunk. Minden dicséretet megérdemelnek a játékosaim, függetlenül attól, hogy rengeteg hibát vétettünk ma is. Már most csapatként játszottunk, de ahhoz, hogy igazán jók legyünk, még időre van szükségünk. Megyünk tovább a megkezdett után, s minden ellenfelüknek megpróbáljuk megnehezíteni a dolgát. A vendégeknek is gratulálok, mert nagyon szimpatikus játékot nyújtottak. Ilyen játékosokkal nincs elveszve a magyar futsal.

Marcos Angulo: – Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, óriási küzdelem zajlott a pályán. A hazai csapat óriási szívvel harcolt, s rászolgált az egy pontra.

4. forduló eredményei

Rajki Tamás

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2013. október 7. 22:14