Megvan a várva várt siker a rájátszásban

Magabiztos második félidei játékával értékes pontokat szerzett csapatunk a kiélezett alsóházi rájátszásban.

Az első játékrészben mindkét csapat a biztos védekezésre helyezte a hangsúlyt, így kevesebb támadást láthatott a kilátogató publikum. A legnagyobb ziccert nekünk sikerült kihagyni és a vendégeknek nem adtak meg egy gólt, amit szabálytalanság előzött meg. Varga Tomi remekelt a kapuba. Ennyi történt összegezve az első félidőben.

Jól folytatódott a pihenő után számunkra a mérkőzés, hiszen, Bényi Kálmi bombázott a kapuba a 21. percben egy szabadrúgást. Ez magabiztossá tette csapatunkat és tovább nőtt a mezőnyfölényünk. A 28. percben kontratámadás végén Tar Tomi növelte kettőre az előnyünket. Sőt a hatodik szabálytalanság után járó tízméterest Varga Tomi vágta a hálóba és ezzel megszerezte első futsal találatát (ez sokba fog kerülni neki). A háromgólos hátrány végett a Csömör a kapus-mezőnyjátékos cseréjével, de csapatunk remekül védekezett és egy labdaszerzésből Pálfi Robi passzolt higgadtan a hálóba. A 40. percben szépítettek a vendégek, de ez már nem befolyásolta győzelmünket.

Összességében régóta várt győzelem született, ami a játék képe alapján teljesen megérdemelt. A csapat egységét bizonyítja, hogy két meghatározó játékosunk nélkül sikerült elérni a sikert.

A másik mérkőzésen a DEAC megverte a Cső-Montage csapatát, így továbbra is kiélezett harc folyik az NB1-es tagság megőrzéséért. Csapatunk a következő fordulóban szabadnapos. Legközelebb, 2013.04.29-én (hétfő) 18.30-kor fogadjuk a DEAC csapatát, hazai pályán. Számítunk minden szurkolónk segítségére, hajrá FCV!

Részletes jegyzőkönyv itt olvasható

Csapat: Varga Tamás – Bényi Kálmán, Leitold Tamás, Farkas László, Molnár Péter

Csere: Kasza Viktor, Pálfi Róbert, Hazuga Soma, Bakay Ferenc, Tar Tamás, Marosvölgyi Tamás, Vas Ferenc

Rajki Tamás

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2013. április 16. 8:44