Hétfőn a Cső-Montage ellen folytatódik a rájátszás

Gőzerővel készül csapatunk a cső elleni idegenbeli mérkőzésre.

Igyekszünk javítani az eddigi eredményeinken és kemény védekező munka mellett igyekszünk meglepni ellenfelünket. Sajnos Tatai József két mérkőzésről szóló eltiltást kapott - nem értjük a szövetség döntését, hiszen két sárgalap után állították ki, úgy, hogy még nem volt ilyen jellegű büntetése - így rá nem számíthat Németh Gábor vezetőedző. A többiek mind a csapat rendelkezésére állnak, sőt Hazuga Soma és Sárdi Máté is teljes értékű munkát végez és ha kell játékukkal segítik a csapatot. Mint minden mérkőzés rengeteget számítana, ha pontot vagy pontokat tudnánk szerezni.

Rajki Tamás

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2013. április 5. 12:12