Ez nem nyert!

Gyenge játék, még gyengébb játékvezetés, megérdemelt hazai győzelem.

Nem tudtuk megismételni a Haladás elleni teljesítményünket, így vesztesen hagytuk el a pályát idei utolsó bajnoki mérkőzésünkön.

A mérkőzés elején egyenlő felek küzdelmét láthatta a publikum, de fokozatosan felülkerekedett az Aramis. A 12. percben egy oldalról elvégzett berúgás pattant be Pálfi Robi (öngól) lábáról. A hazaiakat a találat megnyugtatta, minket megzavart. A 16. percben növelni előnyét az Aramis és két gól különbséggel vonultak a csapatok a pihenőre.

A második játékrész első felében több veszélyes támadásunk is volt és igyekeztünk szépíteni, de a hazaiak védelme jól zárt, és ahogy ilyenkor lenni szokott szabadrúgásból tovább tudta növelni előnyét. A játék további menetében erőtlen próbálkozásokkal igyekeztünk szépíteni az eredményen, sikertelenül. Sőt a 30. percben Roni találatával megszületett a mérkőzés utolsó találata is.

A gyenge (nem mérkőzésbefolyásoló) játékvezetés legjobb példája volt, hogy a hazaiak három tízméterest is rúgtak, de Sárdi Máté remekül hárította mindegyiket.

Összességében enerváltan, nem kellő ritmusban játszottuk le a mérkőzésünket, amelyet megérdemelten nyertek meg a hazaiak. Jól jön a pihenés a csapatunk számára, aki legközelebb január 4-6. között szerepel Németországban egy nemzetközi tornán.

Csapat: Sárdi Máté – Bényi Kálmán, Szabadfi Péter, Leitold Tamás, Tatai József

Csere: Kasza Viktor, Pálfi Róbert, Hazuga Soma, Tar Tamás, Vas Ferenc, Gulyás Márk, Marosvölgyi Tamás

Részletes jegyzőkönyv itt olvasható

Rajki Tamás

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2012. december 20. 10:23