Lélektani győzelem Debrecenben

Megszerezte első NB 1-es győzelmét (végre) az FCV és megmutatta, hogy milyen az igazi arca.

A hosszú út után egy alapos (testi és lelki) masszírozáson esett a csapat Görgics Kálmi jóvoltából, így megfelelő állapotban kezdődhetett a mérkőzés. A teljes találkozó alatt az elszántság és a küzdelem látszott a fiúk szemében, ami a 11. percben Bakay Feri találatával érett góllá. Nem állt meg a csapat és a masszív védekezésből tovább veszélyeztettük a DEAC kapuját, sőt a 13. percben Bényi Kálmi kettőre növelte előnyünket. A nagy akarásban (kis bírói segítséggel) a 14. percben összegyűlt az 5 szabálytalanságunk és kettő 10 méteresből egyenlíteni tudott a hazai csapat, sőt az elő félidő végén már a hazaiaknál volt az előny így is maradt a szünetig.

A lelkes szurkolók (akiknek Debrecen se volt távolság) mégis úgy látták, hogy továbbra is ezzel a hozzáállással meg lehet fordítani a mérkőzést.

Szerencsére a játékosok is így gondolták és nagy elánnal folytatódott az izgalmas mérkőzés, melyet Kozma Mihály (volt szövetségi edző) is megtekintett. A 27. percben láthatta ő is, ahogy Bakay Feri beadása után Vas Feri higgadtan passzolt a kapuba. Erre még tudott válaszolni a DEAC a 32. percben, de Vas Feri ismét minket jutatott előnyhöz. A csapat ekkor már kezdte elhinni, hogy „meglehet” a mérkőzés. A lélektani előnyt kihasználva Finta Péter - régi önmagát idézve - a felső sarokba vágta a labdát. Sőt Hazuga Soma egy szögletvariáció után talált a kapuba. A hazaiak a kapuscserével próbálkoztak, amiből Finta Peti labdaszerzés után higgadtan tovább növelte előnyünket. A 39. percben még szereztek egy találatot a hazaiak, de az utolsó percben hősiesen védekezve megszereztük történelmi első győzelmünket az NB 1-ben.

Jövő héten (2012.11.12. 18.30 óra, Március 15. úti Sportcsarnok) a hazai futsal legjobb csapata a Győr látogat hozzánk, ahol a tét súlya nélkül megmutathatja mindenki (ahogy a Berettyóújfalu ellen), hogy nem érdemtelenül szerepelünk a legmagasabb osztályban.

Csapat: Kasza Viktor – Bényi Kálmán, Tar Tamás, Hazuga Soma, Szabadfi Péter

Csere: Sárdi Máté, Finta Péter, Bakay Ferenc, Vas Ferenc, Weisz Zoltán, Marosvölgyi Tamás, Pálfi Róbert

Részletes jegyzőkönyv itt olvasható

A 9. forduló eredményei itt tekinthető meg

Rajki Tamás

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2012. november 5. 9:45