Jó erőpróba volt fiataljaink számára

Nyílt, közönségszórakoztató mérkőzésen búcsúzott csapatunk az idei kupasorozattól.

A szakvezetés döntése értelmében fiataljaink és a kevesebb játéklehetőséget kapott csapattagok léptek pályára a szombathelyi mérkőzésen. Edzőink igyekeztek feltérképezni, hogy hol tartanak a fiúk és mikor lehet bevetni őket az NB1 küzdelmeibe.

A mérkőzés jól kezdődött számunkra, hiszen egy szép kontratámadás végén Vas Feri emelt higgadtan a kapuba a 8. percben. Nagyobb fokozatba kapcsolt a hazai csapat, de Jónás Áron remek védésekkel bizonyította, hogy lehet rá számítani hosszú távon. Németh Gábor igyekezet forgatni a csapatot és ennek meg lett a következménye, hiszen a Haladás folyamatosan átvette a mérkőzés irányítását és négy találatot szerezve (egy Tari öngóllal) megfordított a mérkőzést az első félidőben.

A második játékrész is a gyakorlás jegyében folyt számunkra, ahol kibontakoztak „gyerekbetegségeink” és védelmi hibáink, így a hazaiak újabb találatokkal szórakoztatták a szép számmal kilátogató nézőket. Öröm az ürömben, hogy két tehetséges játékosunk Udvardi Márk és Simon Dávid is gólt szerzett, ami növelheti önbizalmukat. Gulyás Márk is biztató megmozdulásokkal jelezte, hogy lehet építeni rá.

Összességében nem feltett kézzel, de a bajnokság céljának alárendelve léptünk pályára a magyar kupamérkőzésen és az eredményt leszámítva, sok tapasztalattal gazdagodtak fiataljaink és szakvezetőink is.

Készülünk tovább és a jövő heti szabadnapot kihasználva edzéssekkel várjuk a Gödöllő-Vasas (2012.10.15) elleni idegenbeli mérkőzést.

Csapat: Jónás Áron – Weisz Zoltán, Tar Tamás, Gulyás Márk, Korcsmár István

Csere: Kasza Viktor, Hazuga Soma, Bakay Ferenc, Simon Dávid, Udvardi Márk, Vas Ferenc, Csejtei János

Részletes jegyzőkönyv itt megtekinthető.

Rajki Tamás

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2012. október 2. 9:34