Tízgólos meccsen nyert a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém

Kilenc fordulót követően is százszázalékos teljesítménnyel vezeti az első osztályú futsalbajnokság tabelláját a Veszprém. Marko Perics legénysége az első félidőben többször is hátrányból állt fel, a másodikban azonban már nem hagyott kétséget a győztes kilétét illetően.

Megállíthatatlanul menetel az NB I idei kiírásában a Veszprém, amely az első nyolc mérkőzésén nyolc győzelmet aratott. Soron következő, pénteki bajnokiját is esélyesként várta a címvédő, amely a két győzelemmel, egy döntetlennel és öt vereséggel a tizedik helyen álló Nyírbátort fogadta a Március 15. utcai csarnokban.

A találkozót egyperces gyászszünet előzte meg: a résztvevők a magyar labdarúgó-válogatott napokban elhunyt korábbi szövetségi kapitányára, Mezey Györgyre emlékeztek.

Veszprémi lehetőségekkel indult az összecsapás: előbb Tóth védte Hadházi közeli lövését, majd Dorogi találta el a kapufát. Az első gólt mégis a nyírségiek jegyezték, a brazil Firmino labdaszerzése után honfitársa, Gabriel volt eredményes a 8. percben (0-1). A félidő derekánál újabb veszélyes kontrát vezethetett az ellenfél. Kovács lövését hárította Horváth, a kipattanó aztán Oroszhoz került, akit a hatoson belül szabálytalanul szereltek a veszprémi védők. A megítélt büntetőt Szentes-Bíró értékesítette magabiztosan (0-2).

A bakonyiakat azonban cseppet sem fogta meg a mérkőzés – számukra – kedvezőtlen alakulása. Nem sokkal később a kapus Horváth Bendegúz merészkedett előre és 18 méterről hatalmas bombát lőtt. Aztán máris jött az újabb csattanó: Fellembek éles szögből egyenlített is (2-2).

Mintha csak kézilabda-mérkőzést láttunk volna, úgy potyogtak a gólok. Ismét a vendégek jutottak előnyhöz, miután Nagy Bence lefordult Hadháziról, és a kapuba durrantott. Aztán villámgyorsan jött az újabb egyenlítés: Thiago szögletére Fellembek robbant ki kitűnő ütemben és vágta be közelről a labdát a hálóba (3-3).

Az eseménydús időszakot – négy perc, öt gól – nyugodtabb követte. Öttel a szünet előtt aztán Szentes-Bíró egyéni alakításának köszönhetően ismét a Nyírbátor szerzett vezetést. Erre is volt azonban válasza a Perics-csapatnak. Méghozzá egy ízig-vérig Dróth-gól. A klasszis a kapunak háttal állva hosszú másodpercekig tartotta a labdát, majd lefordult védőjéről, és védhetetlenül a hálóba zúdította a játékszert (félidei állás: 4-4).

A második félidő elején Nagy Bence szabálytalankodott a meglóduló Matheussal szemben, amiért megkapta a második sárga, s az azzal járó piros lapját. Az emberelőnyt azonban nem sikerült kihasználni.

A bajnokcsapat a folytatásban is nagy erőket mozgósított a vezetés megszerzéséért, de nem tudta feltörni a vendégek szervezett védekezését. A 31. perc végén aztán megtört a jég: Dróth újabb egyéni villanásával – először a találkozón – a mieinknél volt az előny (5-4). Amit aztán sikerült megduplázni. Dróth lövését még védte Tóth, ám a kipattanót bevágta Thiago (6-4).

Az utolsó három percben vészkapussal rohamozott Trencsényi János legénysége, de ez sem vezetett számukra eredményre (végeredmény: 6-4).

A VEHIR.HU Futsal Veszprém továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a pontvadászatot.

Férfi futsal NB I., 9. forduló:
VEHIR.HU Futsal Veszprém–Nyírbátor B-Kerép 6-4 (4-4)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Vass (Kubicsek, Kondákor)
Veszprém: Horváth Bendegúz – Dróth, Thiago, Hadházi, Fellembek
Csere: Spandler (kapus), Juhász, Molnár D., Horváth Benedek, Dorogi, Bognár, Lipl, Vér, Matheus
Vezetőedző: Marko Perics
Nyírbátor: Tóth M. – Szentes-Bíró, Firmino, Nagy B., Gabriel
Csere: Dobi (kapus), Kovács G., Kovács B., Bartha, Sánta, Kovács E., Bakó, Orosz, Szakács
Vezetőedző: Trencsényi János
Gólszerzők: Horváth Bendegúz (11.), Fellembek (12.,13.), Dróth (18., 30.), Thiago (32.), ill. Gabriel (8.), Szentes-Bíró (11., 16. – az elsőt büntetőből), Nagy B. (12.)
Piros lap: Nagy B. (21.)

Edzői értékelések

Marko Perics: – A szurkolók biztosan jól szórakoztak az első félidőben, én azonban ezt nem mondhatom el magamról. Az idény legrosszabb játékrészét produkáltuk. Négy gólt kaptunk, pontosan annyit, amennyit eddig az egész bajnokságban a saját csarnokunkban. A félidőben ezt szóvá is tettem, amikor is agresszívabb játékot és több szenvedélyt kértem a játékosaimtól. A második félidőben aztán támadásban és védekezésben is előre tudtunk lépni, ami sikerre is vezetett.

Trencsényi János: – Jól kezdtünk, rendre vezetni tudtunk, az első félidőben kiválóan játszottunk. Megtörni azonban nem tudtuk a Veszprémet, amely természetesen sokat tett azért, hogy rendre egyenlítsen. A szünet után a lehető legrosszabb pillanatban kaptuk a kiállítást, fontos emberünk esett ki. A folytatásban ahogy telt az idő, úgy fogyott az erőnk és végül fölénk kerekedett a Veszprém. A mutatott játéknak örülök, de a vereség miatt keserűséget érzek. 

futsalveszprem.hu

További cikkek

Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom Hosszabbítás után egyenlített a DEAC a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos előnyről kapott ki 5-4-re hosszabbítás után hétfő este a DEAC otthonában, a férfi futsal NB I bronzpárharcának második mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 1-1-re módosult. elolvasom Előnyt szereztünk a bronzcsatában A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után fordítva 4-3-ra legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának első mérkőzésén. elolvasom Könnyedén nyertünk Debrecenben A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. elolvasom Az Újpest nyerte a bajnoki rangadót A kupadöntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém örülhetett, a futsal NB I rájátszásának csütörtöki rangadóján azonban az Újpest FC-nek sikerült 2-1-re nyernie a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom
2025. október 28. 15:29