Hatodik bajnokiját is megnyerte a VEHIR Veszprém!

A címvédő, listavezető veszprémi futsalcsapat könnyed, 7-1-es diadalt aratott a tehetséges fiatalokkal tűzdelt, de sereghajtó Haladás vendégeként a futsal NB I alapszakasz hatodik fordulójának csütörtök esti találkozóján.

A VEHIR.HU Futsal Veszprém egyedüli hibátlan csapatként várhatta az összecsapást, és már a kezdés után gyorsan megmutatta, miért is vezeti a bajnokságot: a brazil Thiago nyitotta a gólok sorát, majd Bognár néhány pillanattal később meg is duplázta az előnyt (4. perc: 0-2).

A játékrész hajrájában a tavalyi idény legjobbjának választott Thiago ismét betalált, így Marko Perics együttese magabiztos fórral várhatta a folytatást (félidei részeredmény: 0-3).

A bakonyiakat a BEAR-szektor lelkes tagjai Szombathelyre is elkísértékA bakonyiakat a BEAR-szektor lelkes tagjai Szombathelyre is elkísérték

A fordulást követően a rendkívül motiváltan küzdő házigazda Körmendy révén ugyan szépített, ám a vendégek azonnal reagáltak: Thiago ekkor már mesterhármasnál járt (22. perc: 1-4).

A hajrában Dróth kétszer is beköszönt egykori csapata ellen, míg a végeredményt a remek formában lévő Lipl állította be (1-7).

A címvédő így hat forduló után is hibátlan, továbbra is magabiztosan vezeti a pontvadászatot.

Férfi futsal NB I alapszakasz, 6. forduló:
Haladás VSE – VEHIR.HU Futsal Veszprém 1-7 (0-3)
Szombathely, Haladás Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Kubicsek (Kondákor, Tóth-Tolnay)
Haladás: Gyimesi – Kárász, Mézer, Sodics, Dobos.
Csere: Bognár B., Rosner, Nagy B., Földvárszki, Kovácsics, Novák, Körmendy, Ötvös.
Vezetőedző: Sziffer András.
Veszprém: Spandler – Dróth, Thiago, Hadházi, Bognár M.
Csere: Horváth B., Juhász, Molnár, Horváth Benedek, Dorogi, Fellembek, Lipl, Vér, Matheus.
Vezetőedző: Marko Perics.
Gólszerzők: Körmendy (22.), ill. Thiago (2., 18., 22.), Bognár M. (4.), Dróth (27., 30.), Lipl (39.)
Sárga lap: Lipl (9.), Dróth (31.)

Marko Perics, a Veszprém vezetőedzője a mérkőzés után portálunknak a következő nyilatkozatot adta:

Megérdemelt győzelmet arattunk, az elejétől a végéig kézben tartottuk a játékot. Szívből gratulálok a srácoknak! Jó látni, hogy a csapat magabiztosan valósította meg, amit elterveztünk, és mindenki hozzátette a maga részét a sikerhez!

futsalveszprem.hu

További cikkek

Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom Hosszabbítás után egyenlített a DEAC a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos előnyről kapott ki 5-4-re hosszabbítás után hétfő este a DEAC otthonában, a férfi futsal NB I bronzpárharcának második mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 1-1-re módosult. elolvasom Előnyt szereztünk a bronzcsatában A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után fordítva 4-3-ra legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának első mérkőzésén. elolvasom Könnyedén nyertünk Debrecenben A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. elolvasom Az Újpest nyerte a bajnoki rangadót A kupadöntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém örülhetett, a futsal NB I rájátszásának csütörtöki rangadóján azonban az Újpest FC-nek sikerült 2-1-re nyernie a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom
2025. szeptember 11. 21:39