nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
ÚJPEST FC
2025. szeptember 29.
Utolsó mérkőzés
HALADÁS VSE
1
VEHIR VESZPRÉM
7
2025. szeptember 11.

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született!

A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak.

Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét.

A klub társadalmi elnöke, Ovádi Péter úgy fogalmazott, a siker a szurkolókkal közös érdem, és bár történetük fontos állomásához érkeztek, pontot nem tettek a végére, csupán vesszőt.

A történetünkben tegnap este lezárult egy fejezet: a VEHIR.HU Futsal Veszprém bajnok lett. Ez a cím nemcsak egy aranyéremről szól, hanem mindarról, amit együtt építettünk fel az elmúlt közel másfél évtizedben.

"Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született!"

Köszönjük a szurkolóinknak, akik hittek bennünk, akik velünk voltak a nehéz napokban is. Köszönjük a szakmai stábunknak, amely napról napra a maximumot tette le az asztalra. Köszönjük a játékosainknak, akik sosem adták fel – a legnehezebb pillanatban sem. És köszönjük mindenkinek, aki bármilyen formában részese volt ennek a csodának – hálálkodott Ovádi.

Rajki Tamás ügyvezető emlékeztetett: tizennégy hosszú évvel ezelőtt álmodtunk valamit. Valamit, amire úgy tekintettünk, akár a féltve őrzött kincsükre.

A hosszú utazás alatt völgyekkel és viharokkal is szembe kellett néznünk, de egyszer, egyetlen pillanatra sem inogott meg a hitünk abban, hogy egykor beteljesítjük a küldetésünket. Nincs megállás, jövőre még erősebben, még elszántabban térünk vissza. Együtt. Mert így minden lehetséges!

A világ egykori legjobb futsaljátékosa, a spanyol mester, Javi Rodríguez rámutatott: októberi érkezése óta a játékosok komoly mentális fejlődésen mentek keresztül – véleménye szerint ez volt a kulcs a bajnoki címhez.

Megnyertük a bajnokságot, ez csodálatos érzés. Nagyon boldog vagyok a város, a játékosaim és a klub miatt, amelynek ez az első bajnoki címe. Mindenki nagyon megérdemelte ezt a sikert. Hatalmas munkát végeztünk el az elmúlt nyolc hónapban. Ha ki kell emelnem egy dolgot, ami a sikerhez vezetett, akkor a mentalitást említem. Ezen a téren ugyanis rengeteget változtak a játékosaim az érkezésem óta.

Tatai József, aki a döntőben a csapatkapitányi karszalagot is viselte, elérzékenyülve nyilatkozott.

A magam részéről több mint tizenhárom évet dolgoztam azért, hogy az álomból valóság szülessen. Hihetetlenül boldog vagyok, hogy a kislányommal, a feleségemmel, a családommal és a barátaimmal élhettem át ezt a pillanatot!

A rutinos játékostól az M4Sport kollégái a derbit követően megkérdezték, hogy vélekedik a jövőjével kapcsolatban. Tatai elárulta, a szerződése az idény végén lejár, a hosszabbítással kapcsolatban egyelőre még nem tárgyalt a vezetőkkel, de úgy érzi, van még benne annyi, hogy a következő idényben is segíthesse a címvédő alakulatot a hazai és a nemzetközi küzdelmek során. 

"Az idő mindent eldönt majd, rajtam semmi nem fog múlni! Szerintem nem lesz probléma!" – hangsúlyozta.

Míg Tatai az elsőt, a másik rutinos klasszis, a csődközelbe került Haladástól idény közben érkező Dróth Zoltán a tizenegyedik bajnoki címét szerezte meg a bakonyi vármegyeszékhelyen.

Nagyon boldog vagyok, hiszen nehéz időszakon mentem keresztül az idény során: ez a cím sok mindenben kárpótol. Hálás vagyok Veszprémnek, hogy lehetőséget biztosított számomra!

A VEHIR.HU Futsal Veszprém Magyar Kupa-ezüstéremmel és bajnoki arannyal zárta a 2024/2025-es kiírás küzdelmeit. A kék-fehérek a következő idénynek címvédőként vághatnak neki, nem feledve az ezzel járó Bajnokok Ligája-indulási jogot sem.

futsalveszprem.hu

További cikkek

Hatodik bajnokiját is megnyerte a VEHIR Veszprém! A címvédő, listavezető veszprémi futsalcsapat könnyed, 7-1-es diadalt aratott a tehetséges fiatalokkal tűzdelt, de sereghajtó Haladás vendégeként a futsal NB I alapszakasz hatodik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Már csak a Veszprém hibátlan – kemény küzdelemben nyert a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.  elolvasom Hibátlan maradt a címvédő A listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém a magyar rekordbajnok Dróth Zoltán duplájával magabiztos győzelmet aratott a harmadik helyet elfoglaló DEAC vendégeként az NB I alapszakasz negyedik fordulójának csütörtök esti találkozóján. elolvasom Emelt fővel búcsúztunk a legrangosabb sorozattól Az angol és a norvég bajnok legyőzése után a házigazda, négy brazil légióssal és válogatott játékosokkal felálló AEK Athén már túl nagy falatnak bizonyult a végig hősiesen küzdő VEHIR.HU Futsal Veszprém számára. A magyar bajnok péntek esti 6-4-es vereségével a H-csoport második helyén végzett, így búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjétől. elolvasom Két vállon a norvég bajnok! – egyetlen lépés a BL-főtábla! Második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája athéni selejtezőtornáján a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely szerda este 5-2-re múlta felül a norvég Sjarmtrollan csapatát. A továbbjutás kérdése pénteken, a házigazda AEK ellen dől majd el. elolvasom
2025. június 9. 12:48