Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém!

A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét!


A mérkőzés elejétől kezdve a bakonyiak irányították a játékot, és már a 2. percben megszerezték a vezetést Matheus révén. Nem sokkal később Tatai is eredményes volt, így hat perc után már kétgólos előnyben volt a Veszprém (2-0).

Sipos fejesével szépített az Újpest, de Horváth gyorsan válaszolt, majd pár pillanattal később Thiagóról szerencsétlenül a saját kapujába pattant a labda (12. perc: 3-2).

Javi Rodríguez csapata gyorsan rendezte sorait, és Tatai újabb bombájának köszönhetően kétgólos előnnyel várhatta a folytatást a Veszprém (4-2).

A fordulás után tovább nőtt a különbség: Thiago ezúttal az ellenfél kapuját vette be, majd Horváth megszerezte második gólját is, ezzel végleg eldöntve a három pont sorsát. A hajrában Östör még szépített, de az eredményen ez már nem változtatott (végeredmény: 6-3).

Győzelmével a Veszprém egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította az első helyét, így hazai pályán kezdheti meg története első bajnoki döntőjét.

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 9. forduló:
VEHIR.HU Futsal Veszprém – Újpest FC 6-3 (4-2)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Vass (Papp, Urgyán).
VEHIR.HU Futsal Veszprém: Spandler – Dorogi, Thiago, Lipl, Matheus.
Csere: Koncsol (kapus), Tatai, Molnár, Horváth, Dróth, Hadházi, Fellembek, Gerencsér, Lux
Vezetőedző: Javi Rodríguez.
Újpest FC: Tarnóczi – Sipos, Östör, Czerman, Vas.
Csere: Kinics (kapus), Moreira, Hadzsi, Alves, Milavecz, Kártik, Medveczki, Kovács.
Vezetőedző: Szente Tamás.
Gólszerzők: Matheus (2.), Tatai (6., 17.), Horváth (11., 35.), Thiago (31.), ill. Sipos (7.), Thiago (12. – öngól), Östör (40.)

A lefújást követően a veszprémiek vezetőedzője, Javi Rodriguez elégedetten értékelt. Kérdésünkre úgy fogalmazott, amiért Veszprémbe érkezett, azt részben sikerült teljesíteni, hiszen már történelmet írt a csapat. Hangsúlyozta, a munka érdemi része csak most következik, hiszen hamarosan a bajnoki döntőben is bizonyíthat a csapat.

futsalveszprem.hu

További cikkek

Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom Hosszabbítás után egyenlített a DEAC a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos előnyről kapott ki 5-4-re hosszabbítás után hétfő este a DEAC otthonában, a férfi futsal NB I bronzpárharcának második mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 1-1-re módosult. elolvasom Előnyt szereztünk a bronzcsatában A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után fordítva 4-3-ra legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának első mérkőzésén. elolvasom Könnyedén nyertünk Debrecenben A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. elolvasom Az Újpest nyerte a bajnoki rangadót A kupadöntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém örülhetett, a futsal NB I rájátszásának csütörtöki rangadóján azonban az Újpest FC-nek sikerült 2-1-re nyernie a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom
2025. május 16. 22:11