nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
ÚJPEST FC
VEHIR VESZPRÉM
ma
Utolsó mérkőzés
ASF Nyíregyháza
6
VEHIR VESZPRÉM
2
2026. március 16.

Kemény derbin maradtunk alul Újpesten

Hajrában kapott góllal maradt alul az Újpest vendégeként a VEHIR.HU Futsal Veszprém az első osztályú bajnokság hétfő esti mérkőzésén.

Első mérkőzését játszotta a spanyol Javier Rodríguez irányításával a VEHIR.HU Futsal Veszprém. A négy győzelem után zsinórban öt vereséget szenvedő bakonyiak hétfő este a tabella második helyén álló Újpest vendégeként léptek pályára az NB I-ben.

Korántsem ígérkezett tehát könnyűnek a spanyol szakember feladata, aki a brazil Thiagora eltiltás, Kártik Zsomborra pedig sérülés miatt nem számíthatott.

Az első percekben zömében hazai lábakon járt a labda, a mieink letámadásokkal igyekeztek változtatni ezen. Az első nagyobb lehetőség mégis a mieink előtt adódott: Tatai éles szögből eleresztett lövése után a kapufáról kifele pattant a játékszer. A túloldalon Hadzsi előtt adódott nagy helyzet, ám Spandler védeni tudott. Kisvártatva pedig Tatai szabadított fel a gólvonalról.

A 7. percben aztán egy villámgyors kontrát vezetett az Újpest. Lucas passzára Cardoso Alves Thiago érkezett üresen a túloldalon, aki a rövid alsóba lőtt (1-0).

A folytatásban több helyzetet dolgozott ki ellenfelénél a Veszprém, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott, illetve Gémesi többször is hárított. A legközelebb Lux járt a gólszerzéshez, aki hárommal a szünet előtt – egy gyors ellentámadás végén – a keresztlécet trafálta telibe.

Hat perc telt el a második felvonásból, amikor Lipl indította a jobbszélen Matheust. A brazil befelé cselezett Milavecz mellett és a rövid alsóba lőtt (1-1).

A gól után felgyorsultak az események. Lucas közelről, Thiago távolról tüzelt, de Spandler mindkétszer bravúrral védett, Östör bombájánál pedig a kapufa segített a mieinken.

Már az utolsó előtti percben jártunk, úgy tűnt, hogy megosztoznak a pontokon a felek. Nem így lett. Lucas berúgása után a középen helyezkedő Czermanhoz került a labda, aki védői szorításából kiszabadulva a hálóba vágta a labdát (2-1).

A végén öt a négy elleni játékkal is próbálkoztak a bakonyiak, ám így sem jártak sikerrel.

Javier Rodríguez vereséggel debütált a Veszprém kispadján, amely zsinórban a hatodszor maradt alul.

Férfi futsal NB I, 10. forduló:
Újpest FC–VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-1 (1-0)
Budapest, UTE Atlétikai Stadion. Vezette: Czene-Joó (Fehérvári, Topálszki)
Újpest: Gémesi – Lucas, Hadzsi, C. A. Thiago, Medveczki
Csere: Tarnóczi (kapus), Szente, Kasza, Fischer, Milavecz, Östör, Czerman, Kovács B., Szűcs
Vezetőedző: Szente Tamás Lajos
Veszprém: Spandler – Tóth A., Dorogi, Gerencsér, Lux
Csere: Koncsol (kapus), Tatai, Molnár D., Horváth B., Ábrahám, Bognár M., Fellembek, Lipl, Matheus
Vezetőedző: Javier Rodríguez
Gólszerzők: Thiago (7.), Czerman (39.), ill. Matheus (27.)

futsalveszprem.hu

További cikkek

Alulmaradtunk Nyíregyházán A VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-es vereséget szenvedett a Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulójában hétfőn. elolvasom Háromgólos hátrányból mentettünk pontot Háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely 5-5-ös döntetlent játszott a vendég ARAMIS ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén. elolvasom Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom Vereség Nyíregyházán, győzelem az alapszakaszban! Nemes küzdelemben 4-3-ra kikapott Nyíregyházán a VEHIR.HU Futsal Veszprém, de az első helyről várhatja az NB I felsőházi rájátszását. A csütörtöki sorsoláson az is eldől, hogy a bakonyiak rendezhetik-e a kupasorozat négyes döntőjét. elolvasom Győzelem a rangadón, győzelem az alapszakaszban A bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém kiütéses, 6-0-s győzelmet aratott a Magyar Kupa-címvédő MVFC Berettyóújfalu felett az alapszakasz hétfő esti hazai rangadóján. elolvasom
2024. október 22. 11:33