A Nyíregyháza is legyőzte a Veszprémet

A játékosból edzővé előlépő Tatai József sem tudta kirángatni a gödörből a VEHIR.HU Futsal Veszprém együttesét, amely péntek este a Nyíregyháza vendéglátójaként is alulmaradt. A bakonyiak sorozatban ötödik alkalommal szenvedtek vereséget az NB I-ben.

Igencsak mozgalmas napokon van túl a veszprémi futsalklub. Az NB I idei kiírását négy győzelemmel kezdő, a folytatásban azonban négyszer kikapó bakonyi klub éléről ugyanis négy év után távozott Fehér Zsolt vezetőedző. A gárda irányítását a spanyol Javi Rodríguez veszi át, a Nyíregyháza elleni pénteki összecsapáson azonban még a játékosból másodedzővé előlépő Tatai József dirigálta társait.

Az első védést Spandlernek kellett bemutatnia Öreglakival szemben. A 7. percben aztán vezetést szereztek a nyírségiek: az exveszprémi Fridrich csent labdát Thiagótól, majd a középen üresen maradó Szabónak passzolt, aki könnyed mozdulattal lőtte ki a hosszú alsót (0-1).

Másodpercekkel később a brazil Matheus egyenlíthetett volna, de a kapu fölé lőtt. Honfitársa, Thiago ennél is nagyobb helyzetben lőhetett, ám Petró hárított. A játékrész derekánál Matheus vezethette Petróra a játékszert hasonló kimenetellel: megint lábbal védett Petró. Hattal a szünet előtt gyors kontrát vezetett a rivális, Lux az utolsó pillanatban lépett bele Harmati lövésébe.

A veszprémiek továbbra sem találták a mérkőzés ritmusát, s ezen Tatai József időkérése sem segített. A 16. minutumban Rafinha indította a saját hatosán belülről Öreglakit, aki elsőre Spandlert találta el, a labda azonban visszapattant elé, s ekkor már nem hibázott (0-2).

Az igazi hidegzuhany a végére maradt: tetszetős összjáték végén Maneca jegyezte a harmadik vendég találatot (0-3).

A második felvonásra egy sokkal harciasabb Veszprém tért vissza, ami azonnal eredményre is vezetett. Thiago a balszélen, tizenegy méterre a kaputól váratlan lövésre szánta el magát, a labda a hosszú alsóban kötött ki (1-3).

Kisvártatva Lux dolgoztatta meg Petrót, a 25. percben pedig Tóth bikázott a kapufára.

A meccs háromnegyedéhez közeledve egy szabadrúgást követően Dávid vitte le a labdát az alapvonalig, megjátszotta a középen érkező Manecát, akiről a hálóba pattant a játékszer (1-4).

Újabb hatalmas hazai hibának lehettek szemtanúi a drukkerek. Az előre merészkedő Spandler rossz passzát Harmati fülelte le és ívelt az üres kapuba (1-5).

Héttel a vége előtt szépítettek a bakonyiak. Thiago passzát követően kiválóan tartotta meg a labdát Gerencsér. A center lekészített Doroginak, aki tizenegy méterről a jobb alsóba durrantott (2-5).

Tatai másodszor is időt kért, öttel a lefújás előtt már vészkapussal rohamozott a házigazda. Dorogi kapott nagy tapsot, aki a gólvonalról szabadított fel. A 38. percben pedig a szépítés is összejött Fellembek jóvoltából (3-5).

A hajrában is nagy erőket mozgósított, de a koncentrációval már hadilábon állt a vendéglátó, amely csak kapufáig jutott.

Zsinórban az ötödik vereségét szenvedte el tehát az idény elején a bajnoki döntőt megcélzó VEHIR.HU Futsal Veszprém.

Férfi futsal NB I, alapszakasz, 9. forduló:
VEHIR.HU Futsal Veszprém–Nyíregyháza 3-5 (0-3)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 600 néző. Vezette: Kovács G., dr. Tóth-Tolnay, Krasznai
Veszprém: Spandler – Tóth A., Thiago, Bognár M., Matheus
Csere: Koncsol (kapus), Horváth B., Dorogi, Bognár P., Ábrahám, Fellembek, Lipl, Gerencsér, Lux
Megbízott edző: Tatai József
Nyíregyháza: Petró – Maneca, Rafinha, Gregory, Dávid
Csere: Gagyi (kapus), Mondok, Gyulai, Szabó L., Öreglaki, Urr, Harmati, Fridrich
Vezetőedző: Lovas Norbert
Gólszerző: Thiago (21.), Dorogi (33.), Fellembek (38.), ill. Szabó L. (7.), Öreglaki (16.), Maneca (19., 29.), Harmati (30.)

Edzői értékelések

Tatai József: – Az ellenfele hibáit jobban kihasználó csapat nyert. A részünkről több volt a meccsben, de ezt ma nem tudtuk megmutatni. Tudtuk, hogy a Nyíregyháza egy remek együttes, amelynek jár a gratuláció. Igaz, hogy a meccs elején ziccereket rontottunk, de ezért nem tudom elmarasztalni a fiúkat. Kiválóan dolgoztak az elmúlt két hétben, amit köszönök nekik. Ha valakit hibáztatni lehet, az én vagyok, hiszen én voltam a csapat edzője.

Lovas Norbert: – Rendkívül jó csapat a Veszprém, amely, ha újra elkapja a fonalat, bárki ellen veszélyes lehet. Jobban sáfárkodtunk a helyzeteinkkel, szép gólokat lőttünk. A második félidőben már fáradtunk, de szívünket, lelkünket kitettük a pályára. Petró remek teljesítménye is kellett a győzelmünkhöz a remekül letámadó, veszélyes pontrúgásokkal operáló házigazda ellen.

futsalveszprem.hu

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2024. október 22. 12:22