nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
ASF Nyíregyháza
VEHIR VESZPRÉM
2024. október 11.
Utolsó mérkőzés
SG KECSKEMÉT
6
VEHIR VESZPRÉM
4
2024. szeptember 27.

Az Aramis elvette a Veszprém veretlenségét

Megszakadt a VEHIR.HU Futsal Veszprém veretlenségi sorozata az NB I-ben, miután a pénteki játéknapon a helyzeteit nagyszerűen kihasználó Aramis 3-1-ra nyerni tudott a Március 15. utcai csarnokban.

Az első osztályú futsalbajnokságot hibátlan teljesítménnyel vezető, az eddigi négy mérkőzését egyaránt magabiztosan megnyerő Veszprém az ugyancsak jól rajtoló (három győzelem, egy vereség) Aramist látta vendégül péntek este a Március 15. utcai csarnokban.

A kezdő sípszó előtt Rajki Tamás ügyvezető és Ovádi Péter társadalmi elnök köszöntötte Fehér Zsolt vezetőedzőt, aki a 150. tétmeccsén dirigálhatta a bakonyiakat.

A házigazda – amelynek soraiból Gerencsér Antal hiányzott kisebb sérülés miatt – kezdte aktívabban a meccset. A csaknem ezer fős közönség a 4. percben láthatta az első helyzetet: Thiago távoli kísérlete után Molnár védett. A folytatásban a másik brazil, Matheus pillanatai következtek, aki előbb közelről, aztán távolról tüzelt, de Molnár mindkétszer résen volt.

A játékrész derekához közeledve aztán a budaörsiek veszélyeztettek. Előbb Pintér lövését hárította Spandler, majd Bognár löketénél volt hatalmas szerencséje a veszprémi kapusnak.

A 11. minutumban újabb távoli bombát jegyezhettünk fel Matheustól, amely után a kapufán csattant a játékszer.

A 14. percben jártunk, amikor vitatható körülmények között vezetést szerzett az Aramis. A vendég kapu előtt Bognár szerelte látszólag szabálytalanul Matheust, a brazil lent maradt, a játékvezető azonban tovább engedte a játékot. A gyors kontra végén Büki passzolt a túloldalon érkező Pintérnek, aki értékesítette is az ajtó-ablak helyzetet (0-1).

A történtek alaposan felpaprikázták a Fehér-csapatot, amely a legjobb megoldást választotta a revansra. Tíz méterről végezhetett el szabadrúgást a vendéglátó. Thiago lövés helyett legurította a labdát Liplnek, aki hatalmas gólt lőtt (1-1).

Lipl aztán újabb két találatot is szerezhetett volna. Elsőre távolról kísérletezett, amit Molnár védett, aztán Thiago labdaszerzése senkitől sem zavartatva tüzelhetett, de ordító helyzetben a kapu mellé lőtt. A végén Tóth került a figyelem középpontjába, aki előbb a kapufát trafálta telibe, majd Molnár kényszerítette újabb bravúrra.

A második felvonás ott folytatódott, ahol az első véget ért: újabb: Molnár-védéseket láthattunk.

Nem sokkal később ismét közel jártak a vezetés megszerzéséhez a kék mezesek, Molnár azonban Lipl és Horvát távoli löketeinél is magabiztosan őrizte portáját. A túloldalon Büki előtt adódott két lehetőség: csakhogy Spander az emelési kísérletét és a lövését is lefülelte.

Ezzel együtt is váratlanul jött az újabb budaörsi gól. A 28. percben az exveszprémi Komáromi átadása után Bogdán fordult le Dorogiról és vágta be a rövidbe a labdát (1-2).

Záporoztak a hazai helyzetek: Horváth is kapufát lőtt, Tatai is megtornáztatta Molnárt, de nem sikerült egyenlíteni. Sőt, egy kontra végén Pintér duplázta meg csapata fórját (1-3).

Az utolsó öt percben vészkapussal rohamozott az éllovas, minden követ megmozgatott Fehér Zsolt és legénysége, de a budaörsiek nagyszerűen állták a sarat.

A Veszprém négy győztes mérkőzés után ezúttal vesztesként hagyta el a játékteret. Ugyanígy járt a címvédő Haladás is, amely ugyancsak hazai környezetben maradt alul a Berettyóújfaluval szemben (1-3). Tatai Józsefék hétfőn éppen Szombathelyre látogatnak.

Férfi futsal NB I, 5. forduló:
VEHIR.HU Futsal Veszprém–Aramis SE 1-3 (1-1)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 900 néző. Vezette: Czene-Joó (Tamási, Urgyán)
Veszprém: Spandler – Horváth B., Dorogi, Lipl, Lux
Csere: Koncsol (kapus), Tatai, Tóth A., Kártik, Thiago, Ábrahám, Bognár M., Fellembek, Matheus
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Aramis SE: Molnár – Papp, Komáromi, Gellérfi, Lévai
Csere: Bukodi (kapus), Vattamány, Széghy, Moga, Pintér, Szűcs, Bogdán, Bognár B., Büki
Vezetőedző: Nagy Roland
Gólszerzők: Lipl (14.), ill. Pintér (14., 33.), Bogdán (28.)

Edzői értékelések

Fehér Zsolt: – Nagy hibát követtünk el azzal, hogy elszórakoztuk a kínálkozó ziccereinket a felszabadultan, jól játszó vendégeinkkel szemben. Igaz, Molnár kapus is nagyszerűen védett, aki a mérkőzés legjobbja volt. Nagyon nehéz kimondanom, de az Aramis ma jobban akarta a győzelmet. Még egyszer nem játszhatunk ilyen felfogásban, hogyha szeretnénk bajnoki döntőt játszani.

Nagy Roland: – A mérkőzés nagy részében koncentráltan futsaloztunk. Küzdöttünk, akartunk és több alkalommal a szerencse is mellénk állt.   

futsalveszprem.hu
2024. szeptember 17. 10:32