nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
DEAC
2026. március 27.
Utolsó mérkőzés
ÚJPEST FC
1
VEHIR VESZPRÉM
4
2026. március 20.

Győzelem szívvel, lélekkel!

A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém tükörsima, 4-1-es diadalt aratott az Újpest FC vendégeként a felsőházi rájátszás péntek esti rangadóján.

A férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának harmadik fordulójában az Újpest otthonába látogatott a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely a hétfői nyíregyházi vereség után bizonyítás reményében lépett pályára. A bakonyiak ennek megfelelően koncentráltan és fegyelmezetten futballoztak, s már az első félidőben magukhoz ragadták a kezdeményezést.

A 18. percben Thiago szerzett vezetést a vendégeknek, majd a 20. percben Spandler remek asszisztja után Hadházi tovább növelte a veszprémi előnyt. Az Újpest még ugyanebben a percben szépített Lucas találatával, így a szünetre 2-1-es veszprémi vezetéssel vonulhattak a csapatok.

A fordulás után is a címvédő akarata érvényesült: a vendégek stabilan védekeztek, támadásban pedig továbbra is veszélyesebbek maradtak. A 35. percben Fellembek talált be, majd a 39. percben Hadházi megszerezte önmaga második, csapata negyedik gólját is, végleg eldöntve a három pont sorsát.

Marko Perics együttese ezzel magabiztos győzelmet aratott a fővárosban, és fontos sikerrel tett újabb lépést a bajnoki döntő felé vezető úton.

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 3. forduló:
Újpest FC – VEHIR.HU Futsal Veszprém 1-4 (1-2)
Budapest, UTE Atlétikai Stadion. Vezette: Zimonyi.
Újpest FC: Gémesi – Moreira, Thiago, Kártik, Östör
Csere: Tarnóczi, Pál, Hadzsi, Sucsák, Kovács B., Czerman, Medveczki, Vas, Kovács Benjámin
Vezetőedző: Németh Péter
VEHIR.HU Futsal Veszprém: Spandler – Thiago, Hadházi, Fellembek, Matheus
Csere: Horváth B., Juhász, Molnár, Dorogi, Bognár, Lipl, Vér
Vezetőedző: Peric Marko
Gólszerzők: Lucas (20.), ill. Thiago (18.), Hadházi (20., 39.), Fellembek (35.).

futsalveszprem.hu

További cikkek

Alulmaradtunk Nyíregyházán A VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-es vereséget szenvedett a Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulójában hétfőn. elolvasom Háromgólos hátrányból mentettünk pontot Háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely 5-5-ös döntetlent játszott a vendég ARAMIS ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén. elolvasom Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom Vereség Nyíregyházán, győzelem az alapszakaszban! Nemes küzdelemben 4-3-ra kikapott Nyíregyházán a VEHIR.HU Futsal Veszprém, de az első helyről várhatja az NB I felsőházi rájátszását. A csütörtöki sorsoláson az is eldől, hogy a bakonyiak rendezhetik-e a kupasorozat négyes döntőjét. elolvasom Győzelem a rangadón, győzelem az alapszakaszban A bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém kiütéses, 6-0-s győzelmet aratott a Magyar Kupa-címvédő MVFC Berettyóújfalu felett az alapszakasz hétfő esti hazai rangadóján. elolvasom
2026. március 20. 23:27