Szeretem, Megvédem!

A Magyar Honvédség országos kampányt indított, amelynek célja, hogy minél többen megismerhessék az általuk kínált területvédelmi tartalékos szolgálat adta lehetőségeket. A kampány mottója a Szeretem, Megvédem! – ez jellemzi a tartalékost, hiszen készen áll arra, hogy megvédje saját környezetét és a hazát.

A területvédelmi tartalékosok a szerződés megkötésekor - a próbaidő lejártát követően - bruttó 150 ezer forint egyösszegű szerződéskötési díjat kapnak, legalább kétéves tartalékos szolgálat vállalása esetén.

A szerződés megkötése után a tartalékos katona a szolgálati viszony fennállása alatt minden szolgálatban eltöltött év után bruttó 600 ezer forint rendelkezésre állási díjra jogosult, amelyet havi 50 ezer forintos kiutalásokkal kap meg.

Bruttó 500 ezer forint toborzópénz, afféle „ajánlási bónusz” jár az önkéntes tartalékos katonának, ha a közreműködésével – ajánlásával - a legénységi állományba kerülő szerződéses állományú vagy területvédelmi tartalékos katona az alapkiképzés teljesítését követő 6 hónapon túl is szolgálati viszonyban áll.

A felsőoktatásban, illetve a szakképzésben tanuló nagykorú fiatalokat versenyképes ösztöndíjakkal várják, elköteleződési szándékuk mélységétől függően havi 110-350 ezer forint közötti összeggel. Mindenki megválaszthatja a neki megfelelő szolgálati formát, és ennek megfelelő szerződést köthet.

Részletek a mellékelt szórólapon, és az www.iranyasereg.hu honlapon. Érdeklődni az alábbi elérhetőségeken lehet: 06 88 576-650 vagy a veszprem.toborzo@mil.hu

futsalveszprem.hu

További cikkek

„Amit ígértünk, azt mindig betartottuk!” – VEHIR.HU Futsal Veszprém A magyar bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém telt házas, sajtótájékoztatóval egybekötött szurkolói ankétot rendezett pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok dísztermében, amely során a klub vezetői, szakmai stábja és a csapatkapitány is hiánytalanul válaszolt a jelenlévők kérdéseire. elolvasom Új vezetőedző, új szemlélet – felkészül a VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém a szerb Marko Peric irányításával megkezdte felkészülését a történelmi, Bajnokok Ligája-szerepléssel kiegészített 2025/2026-os idényre. elolvasom Köszöntünk Veszprémben, Marko Peric! A szerb válogatott korábbi csapatkapitánya, aki játékosként hazája mellett Azerbajdzsánban és Grúziában is bajnoki címet ünnepelhetett, valamint Bajnokok Ligája-bronzérmet is szerzett, Marko Peric az új vezetőedzőnk. elolvasom Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom
2024. július 3. 11:33