Fehér Zsolt: A megítélt büntetőn még a kecskemétiek is mosolyogtak!

A házigazda SG Kecskemét ellen 3-2-e elveszített hétfő esti bajnoki mérkőzésünket követően vezetőedzőnk, Fehér Zsolt értékelte a látottakat.
Kapcsolódó cikk
A hatodik helyen zártuk a bajnokságot
A hatodik helyen zárta a futsal NB I 2023/2024-es kiírását a Veszprém, miután a felsőházi rájátszás utolsó fordulójában 3-2-re alulmaradt a Kecskemét vendégeként. Az alföldiek ezzel megszerezték a második helyet és készülhetnek fennállásuk első bajnoki fináléjára.

Fehér Zsolt: 

A semleges szurkolók azt gondolhatták, a Veszprém az a csapat, amely a győzelme esetén bajnoki döntőt játszhat. Kétség sem fér hozzá, hogy jobbak voltunk a vendéglátónknál egészen a második játékrész kezdetéig, amikor is olyan hatméterest ítélt a játékvezető a Kecskemétnek, amelyen a hazai játékosok is mosolyogtak. Tatait akasztotta Suscsák, mégis a házigazda rúghatott büntetőt. Mentálisan megviselte alakulatunkat ez a súlyos hiba, ennek okán nem sokkal később újabb gólt kaptunk. A folytatásban több lehetőségünk is adódott az egyenlítésre: Bognár Patrik gyönyörű góljával sikerült is egalizálnunk. Ugyanakkor tizenhat másodperccel a lefújás előtt Isten a kecskemétiek kezét fogta, mert ha Fellembeknek sikerült volna jobban átvenni a labdát, akkor üres kapura támadhatunk. Ezzel szemben a sors végül úgy akarta, hogy a Kecskemét egy szép öt a négy elleni játékból szerzett góllal megnyerje a mérkőzést. Sok sikert kívánunk a Kecskemétnek a bajnoki döntőhöz. Külön elismerés illeti Vercz Tamás ügyvezetőt, akinek igazán kijárt már ez a siker. Nem lógathatjuk sokáig a fejünket, hiszen hétvégén a Magyar Kupa négyes döntőjében kell bizonyítanunk. Már csak a Maglód elleni elődöntőre koncentrálunk!

#együttdobban

futsalveszprem.hu

További cikkek

Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom Hosszabbítás után egyenlített a DEAC a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos előnyről kapott ki 5-4-re hosszabbítás után hétfő este a DEAC otthonában, a férfi futsal NB I bronzpárharcának második mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 1-1-re módosult. elolvasom Előnyt szereztünk a bronzcsatában A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után fordítva 4-3-ra legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának első mérkőzésén. elolvasom Könnyedén nyertünk Debrecenben A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. elolvasom Az Újpest nyerte a bajnoki rangadót A kupadöntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém örülhetett, a futsal NB I rájátszásának csütörtöki rangadóján azonban az Újpest FC-nek sikerült 2-1-re nyernie a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom
2024. május 7. 9:58