nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
ÚJPEST FC
VEHIR VESZPRÉM
holnap
Utolsó mérkőzés
ASF Nyíregyháza
6
VEHIR VESZPRÉM
2
2026. március 16.

Bátor játék, reményt adó győzelem

Remek teljesítményt nyújtva, nagyszerűen küzdve győzött a Nyíregyháza vendégeként a Veszprém hétfőn a futsal NB I felsőházi rájátszásában.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Kezdetét vette a második kör a futsal NB I felsőházi rájátszásában. Az első öt fordulóban pontot sem szerző Veszprém a két-két győzelemmel és döntetlennel, valamint egy vereséggel a negyedik helyen álló Nyíregyházához látogatott.

A bakonyiaknak – akik négy bónuszpontot hoztak magukkal az alapszakaszból – mindenképpen nyerniük kellett ahhoz, hogy a folytatásban esélyük maradjon megelőzni a tízpontos nyírségieket, s idén is megküzdhessenek a bajnoki bronzéremért.

Váratlan húzással rukkolt elő Fehér Zsolt: együttese – amelynek soraiból Fridrich Dávid és Fellembek Zétény is hiányzott kisebb sérülés miatt – ugyanis öt a négy elleni játékkal kezdte a mérkőzést. Ennek köszönhetően Tatai révén az ötödik percben sikerült is vezetést szerezni (0-1).

A tizenötödik percben a góllövőlistát immáron harminckét találattal vezető brazil Gregory fordult le Bognár Patrikról, majd lőtt Spandler kapujába (1-1).

A veszprémi csapat remekelt a nyíregyházi találkozónA veszprémi csapat remekelt a nyíregyházi találkozón

A fordulást követően is bátran, szervezetten futsaloztak a veszprémiek. A 34. minutumban Bognár Martin újra előnyhöz juttatta az övéit (1-2).

Néggyel a vége előtt a házigazda is emberelőnyös taktikára váltott. Tatai azonban mesterien csente el a labdát és ívelt az üresen álló kapuba (1-3).

Sajnos bánat is vegyült az örömbe, Spandler sérülése ugyanis kiújult, így nem tudta folytatni a játékot. A csapatkapitány helyére érkező Koncsol szerencsére jól szállt be, s több bravúrt is bemutatott.

A csattanó aztán a végére maradt, eggyel a lefújás előtt ugyanis tízmétereshez jutott az FCV. Gerencsér állt a labda mögé, aki higgadt megoldást választva állította be a végeredményt (1-4).

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 6. forduló:
Nyíregyháza–1. FC Veszprém 1-4 (1-1)
Nyíregyháza, vezette: Czene-Joó (Deme, Balla)
Nyíregyháza: Petró – Öreglaki, Gregory, Dávid, Maneca
Csere: Krizsanovszki (kapus), Gyulai, Szabó L., Krajnyák, Kovács B., Urr, Kiss Z., Lakatos, Kovács Á.
Vezetőedző: Lovas Norbert
Veszprém: Spandler – Tatai, Dorogi, Gerencsér, Lux
Csere: Koncsol (kapus), Bognár P., Meczner, Molnár D., Ábrahám, Bencsik, Gavrilovics, Bognár M., Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Gregory (15.), ill. Tatai (5., 38.), Bognár M. (34.), Gerencsér (39.)

futsalveszprem.hu

További cikkek

Alulmaradtunk Nyíregyházán A VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-es vereséget szenvedett a Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulójában hétfőn. elolvasom Háromgólos hátrányból mentettünk pontot Háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely 5-5-ös döntetlent játszott a vendég ARAMIS ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén. elolvasom Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom Vereség Nyíregyházán, győzelem az alapszakaszban! Nemes küzdelemben 4-3-ra kikapott Nyíregyházán a VEHIR.HU Futsal Veszprém, de az első helyről várhatja az NB I felsőházi rájátszását. A csütörtöki sorsoláson az is eldől, hogy a bakonyiak rendezhetik-e a kupasorozat négyes döntőjét. elolvasom Győzelem a rangadón, győzelem az alapszakaszban A bajnoki címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém kiütéses, 6-0-s győzelmet aratott a Magyar Kupa-címvédő MVFC Berettyóújfalu felett az alapszakasz hétfő esti hazai rangadóján. elolvasom
2024. március 25. 20:57