Egy félidőt bírtunk a címvédő vendégeként

Két perc után már 2-1-re vezetett, végül azonban 7-2-re alulmaradt a címvédő, alapszakaszgyőztes Haladás vendégeként a 1. Futsal Club Veszprém pénteken az NB I felsőházi rájátszásában.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

A férfi futsal NB I felsőházában az eddigi mindhárom találkozóját elveszítő Veszprémre a korábbiaknál is nehezebb feladat vár a címvédő Haladás vendégeként. Igaz ez állítás annak ellenére is, hogy az alapszakaszt utcahosszal megnyerő szombathelyiek a megszerezhető kilenc pontból csak négyet gyűjtöttek be a rájátszás első három fordulójában.

A bakonyiak helyzetét tovább nehezítette, hogy három kapusuk is hiányzott: a csapatkapitány Spandler Mátyás még a DEAC ellen szenvedett combsérülést, Koncsol Norbert a Berettyóújfalu elleni kiállítása miatt eltiltását töltötte, Oswald Dániel pedig egyetemi tanulmányai maradt távol. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a kapusedző Sárdi Máté került a kezdőcsapatba. Ráadásul Fehér Zsolt vezetőedző betegsége miatt nem tarthatott csapatával a vasi megyeszékhelyre, így a „beugró” szerepben többször is bizonyító Németh Gábor foglalhatott helyet a kispadon.

Negatív előjelek ide vagy oda, álomszerűen kezdődött a találkozó a mieink számára. Tizenkilenc másodperc telt el ugyanis a meccsből, amikor a balszélen meglóduló Dorogi beadása Rutain megpattanva a hálóba hullott (0-1).

Gyorsan „javított” aztán az exveszprémi játékos, aki Luiggi szöglete után közvetlen közelről varrta be a léc alá (1-1).

 

Mintha kézilabdameccset szemléltünk volna, olyan ütemben potyogtak a gólok. Ugyanis még mindig csak a 2. minutumban jártunk, amikor Fridrich oldalberúgását követően Tatai kapásból a hálóba durrantott (1-2).

A hazaiak meglepően pontatlanul játszottak, többször is labdát vesztettek, így a letámadásokkal operáló bakonyiak több kontrát is vezethettek. Tatai és Bognár Martin szép összjátékának végén a fiatal tehetség lőhetett, amit Alasztics bravúrral hárított.

A játékrész derekánál Tatai lőtt ismét, ám a magyar válogatott első számú hálóőre ismét védeni tudott. A túloldalon Dróth próbálkozott kétszer is, ám Sárdi eszén nem tudott túljárni.

A veszprémiek a folytatásban is szervezetten, bátran futsaloztak, remek színvonalú találkozót láhatott a publikum. A szombathelyieknél Henrique előbb a felsőlécet találta el, majd Knizst hozta kihagyhatatlan helyzetbe (2-2).

A hajrában öt a négy elleni játékkal rukkolt elő az 1. FCV, melynek kapujában Sárdi több nagy védést is bemutatott.

A második felvonás elején magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a házigazda. Két perc sem telt el, amikor Dróth átadása után Vatamaniuc-Bartha vezetéshez juttatta együttesét (3-2).

Sárdi továbbra is remekelt, a harmincnégy esztendős egykori kiválóság jelentős szerepet vállalt abban, hogy nem nőtt tovább a különbség. A 27. minutumban viszont már ő sem tudott segíteni alakulatán: Henrique átadása után Dróth alakította 4-2-re az állást.

A mieink ismét előhúzták tarsolyukból az emberelőnyös játékot, de így sem tudták feltörni a vasi reteszt.

A hajrában aztán kinyílt az olló. Hárommal a vége előtt az exveszprémi Vas köszönt be. Kisvártatva pedig emberhátrányba kerültünk, miután Dorogi fellökte a gólhelyzetben kilépő Luiggit. Vas révén ki is használta az emberfórt a Hali, majd Luiggi sarokkal szerzett gyönyörű gólt, beállítva a 7-2-es végeredményt.

A Veszprém tehát jól kezdett, de nem tudta elkerülni a kiütéses vereséget a címvédő otthonában.

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 4. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–Haladás VSE 7-2 (2-2)
Szombathely, vezette: Wittner (Kiss G., Mákos)
Haladás: Alasztics – Luigi, Henrique, Vatamaniuc-Bartha, Rutai
Csere: Homlok (kapus), Kovács M., Knizs, Hajmási, Dróth, Sipos, Körmendy, Hadházi, Vas Á.
Vezetőedző: Felipe Conde
Veszprém: Sárdi – Tatai, Fridrich, Dorogi, Gerencsér
Csere: Őri (kapus), Bognár P., Molnár D., Ábrahám, Gavrilovics, Bognár M., Fellembek, Kiss M., Lux
Edző: Németh Gábor
Gólszerzők Rutai (2.), Knizs (15.), Vatamaniuc-Bartha (22.), Dróth (27.), Vas (37., 39.), Luiggi (39.), ill. Dorogi (1.), Tatai (2.)

futsalveszprem.hu

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2024. március 8. 21:54