Három pont a sereghajtó otthonából

Az 1. Futsal Club Veszprém nagy csatában, kemény küzdelemben nyert a fővárosi Magyar Futsal Akadémia vendégeként hétfőn az NB I-ben.

Két fordulóval az NB I alapszakaszának lezárása előtt a sereghajtó Magyar Futsal Akadémiához látogatott a második helyért hajtó Veszprém.

Kiválóan indult a találkozó a bakonyiak számára, nem sokkal a kezdő sípszó után ugyanis Gerencsér máris vezetést szerzett az övéinek (0-1).

A folytatásban elsősorban a küzdelem dominált. A 13. percben aztán Lőrincz góljával egyenlített az MFA (1-1). Mivel több gól már nem esett az első félidőben, egálnál vonulhattak pihenőre a felek.

A második játékrészt tompán kezdte az FCV, Spandlernek több bravúros védést be kellett mutatnia az eredmény tartásához.

Fehér Zsolt csapata viszont rendezte sorait, a 27. minutumban Gavrilovics szemfüles passza után Fellembek vissza is szerezte a vezetést a vendégeknek (1-2).

A folytatásban már érintetlenek maradtak a hálók, a Veszprém fontos győzelmet aratott.

Férfi futsal NB I, alapszakasz, 20. forduló:
Magyar Futsal Akadémia–1. Futsal Club Veszprém 1-2 (1-1)
Budapest, vezette: Borbás (Fehérvári, Minda)
MFA: Vincze – Módly M., Fábián, Bokor, Lőrincz
Csere: Gaylhoffer (kapus), Szabó D., Véghelyi, Joó, Boznánszky, Módly D., Vas, Nguyen
Játékos-edző: Boznánszky Gábor
Veszprém: Spandler – Tatai, Fridrich, Dorogi, Gerencsér
Csere: Koncsol (kapus), Ábrahám, Bencsik, Gavrilovics, Bognár M., Fellembek, Kiss M., Lux
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Lőrincz (13.), ill. Gerencsér (2.), Fellembek (27.)

Edzői értékelés:

Fehér Zsolt: – A mérkőzés egészét tekintve az történt a pályán, amit mi szerettünk volna. Sajnos a helyzeteinknél rossz döntéseket hoztunk, amelyek révén szoros végeredmény született. Hiányérzetem van néhány játékosom mutatott játéka, illetve hozzáállása miatt… A holnapi nap folyamán pihenőt kapnak a srácok, utána viszont már megújult erővel készülünk a csütörtöki, a címvédő Haladás elleni hazai rangadóra!

futsalveszprem.hu

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2024. január 22. 22:14