nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
ARAMIS
VEHIR VESZPRÉM
2025. november 24.
Utolsó mérkőzés
VEHIR VESZPRÉM
4
MFA
2
2025. november 7.

Ellentétes félidők után egy pontot szereztünk

A vendég DEAC kétgólos hátrányból fordított a Veszprém ellen, Fehér Zsolt legénysége aztán két perccel a vége előtt döntetlenre mentette a futsal NB I hétfő esti összecsapását.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Idei első hazai mérkőzését játszotta hétfő este az NB I-ben a veszprémi futsalcsapat, amely már korábban bebiztosította tagságát a felsőházi rájátszásban. Az alapszakaszból hátralévő négy fordulóban a második helyéért küzdő bakonyiak az idei kiírásban gyengébben szereplő, mindössze nyolcadik pozíciót elfoglaló DEAC-ot fogadták a Március 15. utcai sportcsarnok csaknem ezer fős publikuma előtt.

A Molnár Rault sérülés, a szerb Gavrilovicsot pedig eltiltás miatt nélkülöző házigazda kezdte élesebben a találkozót. Fridrich már a 2. percben helyzetbe került, aki a balszélről befelé cselezett, ám Faragó Ádám védte a lövését.

Nem sokkal később Tatai parádés helyzetkialakításának tapsolhatott a közönség, az „örökös gólrekorder” passza után Gerencsérnek már csak az üres kapuba kellett sodornia a labdát (1-0).

A Veszprém a folytatásban is aktívabban és kreatívabban futsalozott, a hajdúságiak jelentősebb helyzetig sem jutottak. A játékrész derekánál Kiss Milán vezethette a labdát Faragóra, aki meglehetősen érzékeny helyen találta el kapust. A helyzet meghiúsult, a remeklő portás rövid ápolás után folytatni tudta a játékot.

Néggyel a szünet előtt aztán csak megduplázta fórját a Fehér-csapat: szép adogatássorozat végén Dorogi tálalt a túloldalon érkező Tatai elé, aki könnyed mozdulattal lőtt a hálóba, kialakítva ezzel a 2-0-s félidei állást.

Támadóbb felfogásban kezdte a második felvonást a vendég alakulat, amely Tóth Attila révén a 24. percben szépíteni is tudott (2-1). A Veszprém továbbra is a védekezésre összpontosított, a DEAC egyértelműen átvette az irányítást. Előbb Vass eresztett el egy életerős bombát középről, amit Spandler bravúrral ütött ki. Kisvártatva pedig ennél is nagyobb helyzet adódott egy kontrát követően Ulloa előtt, ám az argentin légiós nem találta el az üres kaput.

Ismét Spandler pillanatai következtek, a válogatott portás egy támadáson belül előbb Ullo löketét hárította, majd Tóth két lövését is kiütötte. A 28. minutumban viszont már ő sem tudott segíteni együttesén, Nagy Bence szép mozdulattal egyenlített. Eggyel később pedig Thiago jobb oldali berúgása után Harmati lőtte ki kapásból a hosszú alsót (2-3).

Feszült hangulatban folyt a játék, a sok szabálytalansággal tarkított meccsen hét sárga lapot is kiosztott a játékvezető. Fehér Zsolt időt kért, Tóth András a kapufát találta el, de a hajrához közeledve lassanként magára talált a házigazda. Már csak bő két perc volt hátra, amikor egy ellentámadás végén Gerencsér megpattanó lövésével sikerült is egalizálni (3-3).

A hajrára is maradtak izgalmak: Faragó bravúrral hárította Gerencsér próbálkozását, Fridrich elemi erővel bikázott a kapufára; a másik térfélen pedig Tóth maradt le centikkel Thiago keresztpasszáról a kapu előtt. Több gólt tehát már nem láthattunk, a Veszprémnek meg kellett elégednie az egy ponttal.

Férfi futsal NB I, alapszakasz, 19. forduló:
1. FC Veszprém–DEAC 3-3 (2-0)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 900 néző. Vezette: Czene-Joó (Tamási, Muhari)
Veszprém: Spandler – Tatai, Fridrich, Dorogi, Gerencsér
Csere: Oswald (kapus), Bognár, Molnár D., Ábrahám, Bencsik, Bognár, Fellembek, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
DEAC: Faragó Á. – Berecz, Ulloa, Thiago, Tóth A.
Csere: Nyerges (kapus), Faragó L., Vass O., Nagy B., Harmati, Szatmári, Siska, Varga Z., Győri
Vezetőedző: Tihanyi Csaba
Gólszerzők: Gerencsér (4., 38.), Tatai (16.), ill. Tóth A. (24.), Nagy B. (28.), Harmati (29.)

Edzői értékelés

Fehér Zsolt: – Úgy gondolom, hogy az első félidőben el kellett volna döntenünk a találkozót, de borzalmas volt a helyzetkihasználásunk. Faragó Ádám tartotta mérkőzésben a csapatát, neki köszönhető, hogy a DEAC végül ponttal távozik tőlünk. A második felvonást is kihagyott helyzetekkel kezdtük, a Debrecen viszont betalált, amitől mentálisan megerősödött, s a vezetést is át tudta venni. A csapatom erejét mutatja, hogy ekkor sem adta fel. Egyenlítettünk, sőt, egy pici szerencsével akár nyerhettünk volna is.

Tihanyi Csaba: – Felemás érzéseim vannak, ugyanis jelenleg még nem tudom, hogy a végelszámolásnál mennyit fog érni nekünk a ma megszerzett pont. Az első félidőben olyan hibákat követtünk el, amelyekre külön készültünk. A csapatom azonban bízott magában, a félidőben rendeztük sorainkat, s fordítani is tudtunk. Újabb nagy helyzeteket alakítottunk ki, amelyekkel lezárhattuk volna a találkozót. Igaz, ugyanez elmondható a Veszprémről is, így igazságos döntetlen született.

futsalveszprem.hu

További cikkek

Bognár duplázott, tovább írtuk a klubtörténeti rekordot A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém péntek este a Magyar Futsal Akadémiát fogadta a Március 15. utcai sportcsarnokban: a bakonyiak továbbra is megőrizték mutatójukat, miután 4-2-re győzték le fővárosi riválisukat. elolvasom Hadházi mesterhármasával hibátlanul várhatjuk az alapszakasz második körét A házigazda Vehír Veszprém 4-1-re nyert a harmadik helyen álló A'Studio Nyíregyháza ellen a férfi futsal NB I péntek esti rangadóján. A címvédő bakonyiak újabb fejezetet írtak klubtörténetükbe: mind a tizenegy bajnoki riválisukat felülmúlták, így listavezetőként, hibátlan mérleggel várhatják az alapszakasz második körét. elolvasom Tovább nőtt a klubtörténeti rekord: idei tizedik bajnokiját is megnyerte a címvédő! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém néhány másodperccel a lefújás előtt Horváth Benedek bombájával idei tizedik bajnoki mérkőzésén is bezsebelte mindhárom pontot: Marko Perics tanítványai az MVFC Berettyóújfalu otthonában arattak 4-3-as győzelmet, tovább növelve a klub fennállásának leghosszabb idénynyitó győzelmi sorozatát. elolvasom Tízgólos meccsen nyert a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém Kilenc fordulót követően is százszázalékos teljesítménnyel vezeti az első osztályú futsalbajnokság tabelláját a Veszprém. Marko Perics legénysége az első félidőben többször is hátrányból állt fel, a másodikban azonban már nem hagyott kétséget a győztes kilétét illetően. elolvasom Nyolcból nyolc – kiütéssel nyert a címvédő! A hibátlan mutatóval listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-0-s diadalt aratott az újonc HOPE Maglód vendégeként az NB I alapszakasz nyolcadik fordulójának hétfő esti mérkőzésén. elolvasom
2024. január 15. 22:35