"Nem csak a játék javult"

Sikeres egy évet tudhat maga mögött a Futsal Club Veszprém, hangzott el a csütörtökön a Március 15. úti Sportcsarnok VIP termében tartott sajtótájékoztatón. A csapat most az utánpótlás nevelésének megoldásával újabb szintre lépett.

Forrás:vehir.hu

Az eseményen megjelenteket Rajki Tamás, a Futsal Club Veszprém ügyvezető elnöke köszöntötte. Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, a klub az utóbbi egy évben bebizonyította, hogy helye van a város sportéletében. A városatya hozzátette, korábban a csapat Veszprémnek csupán az erkölcsi támogatását élvezhette, de hamarosan javasolja a közgyűlésen, hogy a Futsal Club Veszprém kerüljön be a kiemelt jelentőségű egyesületek közé.


Rajki Tamás és Porga Gyula

Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök helyettes elmondta, mikor másfél éve megkeresték, csak lokálpatriotizmusból vállalta el a klub tiszteletbeli elnökségét; a terveiket túl nagynak, túl ambiciózusnak tartotta. Hozzátette, a csapat és az egyesület az elvárásait messze felülmúlta. Kiemelte, hogy a Futsal Club Veszprém a héten döntetlent játszott azzal a Berettyóújfaluval, akiktől áprilisban még 14-1-re kikaptak. Ezt a miniszterelnök helyettes hatalmas fejlődésnek nevezte. Elmondta azt is, hogy nem csak a játék javult. A csapat NB1-be került, és az utánpótlás képzés is hamarosan megindul. Dr. Navracsics Tibor kijelentette, a futsalnak nem szabad a veszprémi kézilabda babérjaira pályázni, a cél az kell legyen, hogy mindkét sportágban fenn legyünk a térképen.


Dr. Navracsics Tibor

Halmay György, a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola igazgatója és a Szilágyi Diáksport Egyesület alapító tagja elmondta: nagy öröm számukra, hogy ők képezhetik ki a jövő futsal játékosait Veszprémnek. Elhangzott, indítanak U15, U17, U19 csoportokat is. Hangsúlyozta a Szilágyi DSE-be értelemszerűen nem csak a Szilágyis diákok kerülhetnek, hanem bármely fiatal, aki késztetést érez a sportolásra.

Az eseményt a Futsal Club Veszprém és a Szilágyi Diáksport Egyesület együttműködéséről szóló szerződés aláírásával zárták.

A futsal mérkőzések Veszprémben az egész évadban ingyenesek lesznek. A meccsekről és a csapatról több információt a Futsal Club Veszprém hivatalos honlapján olvashatnak.

Rajki Tamás

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2012. augusztus 31. 8:14