Debrecenben hagytuk a veretlenségünket

Elvesztette veretlenségét az első osztályú futsalbajnokságban a Veszprém, miután a 8. forduló hétfői találkozóján 4-1-re kikapott a vendéglátó DEAC gárdájától.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

A futsal NB I-ben egyedüliként veretlen, listavezető Veszprém a hétfői, 8. fordulóban az igencsak gyengén rajtoló, a 10. helyen szerénykedő DEAC-hoz látogatott.

Könnyű mérkőzésre persze nem számíthattunk, hiszen a két alakulat évek óta kiélezett, parázs csatákat vív egymással. Az agilisan kezdő házigazda rögtön magához is ragadta az irányítást a találkozó elején.

A 4. percben a brazil Ton lövése után honfitársa, a debreceni Thiago tisztázott az alapvonalról. A labda az oldalvonalnál hagyta el a játékteret, így a mieink végezhettek el oldalberúgást. Sajnos pontatlanul, ebből indult a debreceni kontra, amelynek végén a csapatkapitány Vass talált be (1-0).

Akár meg is duplázhatták volna a különbséget a hajdúságiak, ám Szatmári löketét védte Oswald. A folytatásban az FCV támadott többet, ami a 7. percben eredményre is vezetett. Dorogi bal oldali beadására ugyanis Lux robbant be a hosszú oldalon és varrta fel a léc alá a játékszert (1-1).

Nem csak a gólok számát tekintve, a játék képe alapján is kiegyenlített küzdelem zajlott. A vendéglátónál Bazsányi villogott, aki több nagy védése mellett Ton tíz méterről elvégezett elemi erejű szabadrúgását is bravúrral hárította.

Egy perc volt már csak hátra a szünetig, amikor egy újabb gyors ellentámadás végén Harmati vette vissza a vezetést együttesének (2-1). Így tehát a DEAC fordulhatott előnnyel, ráadásul Tatainak egy ártalmatlan szituáció következtében meghúzódott a combhajlítója, s már nem tudta folytatni a játékot.

Archív fényképArchív fénykép

Mindkét oldalon több helyzetet is láthattunk a második felvonás elején. A 27. percben Fellembek járt a legközelebb a gólhoz, de sajnos a kapufa közbeszólt. Hárommal később Ton tüzelt éles szögből, csakhogy Bazsányi ezt is kiütötte.

Hiába támadott többet a Veszprém, ismét a fekete mezesek találtak be. Thiago a saját kilenceséről végezhetett el oldalberúgást. A brazil Tóthoz ívelt, aki kapásból a hosszúba bombázott (3-1).

A hajrához közeledve Gerencsér, majd Fridrich előtt adódott hatalmas lehetőség, ám mindkétszer bravúrral védett Bazsányi. A végén vészkapussal rohamozott az FCV, de sehogy sem akart összejönni az újabb gól. Nem úgy a túloldalon, ugyanis Thiago is betalált, így eldőlt a mérkőzés.

Megszakadt tehát a Fehér-csapat remek szériája. Búslakodásra persze semmi ok, pénteken (18.30) a Magyar Futsal Akadémia vendéglátójaként máris javíthat a társaság.

Férfi futsal NB I, 8. forduló:
DEAC–1. FC Veszprém 4-1 (2-1)
Debrecen, vezette: Tamási (Balla, Tiringer)
DEAC: Bazsányi – Vass O., Harmati, Ulloa, Thiago
Csere: Nyerges (kapus), Faragó, Berecz, Szatmári, Siska, Farkas, Tóth A., Magyar, Győri
Vezetőedző: Tihanyi Csaba
Veszprém: Oswald – Tatai, Ton, Gavrilovics, Gerencsér
Csere: Spandler (kapus), Fridrich, Molnár, Dorogi, Bognár, Fellembek, Kiss M., Lux
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Vass (4.), Harmati (19.), Tóth A. (30.), Thiago (40.), ill. Lux (7.)

Edzői értékelés

Ez tipikusan az a mérkőzés volt, amelyen, ha holnapig játszunk, akkor se rúgunk több gólt. Ebben jelentős szerepet játszott, a DEAC fiatal kapusa, Bazsányi, aki kimagasló teljesítménnyel rukkolt elő. Mi támadtunk, irányítottuk a találkozót, ellenfelünk meg könyörtelenül kihasznált a kevés lehetőségeiből hármat. Egy-két játékosomtól többet várok a folytatásban. Megyünk tovább, pénteken megkettőzött erővel és odaadással játszunk, hogy ezt a csorbát kiköszörüljük

– nyilatkozta Fehér Zsolt a lefújást követően.

futsalveszprem.hu

További cikkek

Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom Hosszabbítás után egyenlített a DEAC a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos előnyről kapott ki 5-4-re hosszabbítás után hétfő este a DEAC otthonában, a férfi futsal NB I bronzpárharcának második mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 1-1-re módosult. elolvasom Előnyt szereztünk a bronzcsatában A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után fordítva 4-3-ra legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának első mérkőzésén. elolvasom Könnyedén nyertünk Debrecenben A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. elolvasom Az Újpest nyerte a bajnoki rangadót A kupadöntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém örülhetett, a futsal NB I rájátszásának csütörtöki rangadóján azonban az Újpest FC-nek sikerült 2-1-re nyernie a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom
2023. október 16. 21:57