nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
1. FC Veszprém
SG Kecskemét
ma
Utolsó mérkőzés
SG Kecskemét
2
1. FC Veszprém
3
2023. június 2.
#együttdobban

Nagy lehetőséget szalasztottunk el

A veszprémi futsalosok a rendes játékidő hajrájában még 3-0-ra vezettek, a vendéglátó Kecskemét az utolsó percben egyenlített, majd a hosszabbításban fordítani is tudott az NB I bronzpárharcának első, pénteki meccsén.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

A Berettyóújfalu hétfői legyőzésével megszerezte a negyedik helyet a NB I felsőházi rájátszásában, s megragadta az esélyt, hogy az előző két kiíráshoz hasonlóan idén is a bronzéremért szállhasson harcba a veszprémi futsalcsapat.

A bakonyiak – akik 2019-ben és 2021-ben is bezsebelték már a bronzmedált – az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban azzal a Kecskeméttel találkoztak, amely korábban még sosem jutott be a legjobb négy közé az élvonalban. Pályaelőnyük birtokában az alföldiek kezdhették hazai környezetben a „kis döntőt”, méghozzá roppant erős összeállításban. A mieinknél továbbra sem játszhatott Tatai József, Boromisza Dániel és Kártik Zsombor.

Jó iramban kezdődött a pénteki találkozó, ám az első percek nagyobb helyzetek nélkül teltek. A kecskeméti Kajtár kapufáját jegyezhettünk fel elsőként, míg a túloldalon két távoli Ton-löketet láthattunk, amelyeket Rigó védeni tudta.

Meddő mezőnyfölényben játszott a házigazda, amely nem igazán találta a réseket a veszprémi hátsó alakzatban. Hattal a szünet előtt Pál lőtte el keresztben a labdát, amiről Hadnagy maradt le a hosszú oldalon. Kisvártatva Dávid gyönyörű kapáslövése, no meg Spandler ugyancsak nagyszerű védése törte meg a mérkőzés egyhangúságát.

A hajrában a hazaiaknál Bencsik Roland előtt adódott nagy lehetőség, ám az exveszprémi játékos a kapu fölé-mellé lőtt. Nem sokkal később névrokona, Bencsik Ádám találta magát hatalmas helyzetben Gerencsér remek előkészítése után, de mellé durrantott.

Haász és Mánya egy-egy távoli lövésével indult a második felvonás ­előbbit kézzel, utóbbit lábbal hárította Spandler. A 22. percben Ton végezhetett el szabadrúgást a kaputól tizenkét méterre, középről és lőtt hatalmas gólt (0-1).

A házigazda átvette a mérkőzés irányítását, a mieink beszorultak a saját kapujuk elé. Szinte „felbillent” a pálya, de továbbra is érintetlen maradt Spandler portája. A kitűnően védő kapus mellett a csapattársai is sokat tettek ezért, hiszen a kritikus pillanatokban rendre blokkolni tudtak. A meccs háromnegyedénél villámgyors kontrát vezethetett az FCV. Ton ugratta ki Kiss Milánt, aki megduplázta a különbséget (0-2).

Már csak hat perc volt vissza és már három volt közte! Kiss ügyesen tartotta meg a felpasszolt labdát, gyönyörűen lefordult Dávidról, majd hatalmas bombát lőtt a hosszúba (0-3). Egyéb menekülőút híján azonnal öt a négy elleni játékra váltott Soltész Levente. A 37. percben aztán ez eredményre is vezetett, hiszen Hadnagy szépíteni tudott (1-3).

Töretlen hittel és továbbra is vészkapussal rohamoztak a Bács-Kiskun vármegyeiek. Negyvenöt másodperccel a lefújás előtt a volt veszprémi Pál maradt üresen a hosszú oldalon, s lőtt a hálóba (2-3). És még mindig nem volt vége… Az előzőhöz képest hasonló helyzetben ezúttal Hadnagy maradt őrizetlenül, s pöccintett a hálóba (3-3).

Még benne volt az ütés a bakonyiakban, amikor kezdetét vette a hosszabbítás. Tizenöt másodperc telt csak el, amikor Kajtár tekerése után már a vendéglátónál volt az előny. Amit Hadnagy nem sokkal később meg is duplázott. A második öt percet a Veszprém kezdte vészkapussal, de már nem tudott közelebb jutni. Sőt, Dávid a végén még bevette az üres vendégkaput (6-3).

A párharc második meccsét hétfőn rendezik a Március 15. utcai sportcsarnokban.

Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 1. mérkőzés:
SG Kecskemét Futsal–1. Futsal Club Veszprém 3-6 (0-0, 3-3)
Kecskemét, vezette: Szűcs L. (Szabó F., Szabó P.)
Kecskemét: Rigó – Bencsik R., Risztics, Hadnagy, Pál
Csere: Nyerges (kapus), Bíró, Kajtár, Öreglaki, Dávid, Haász, Mánya, Maico
Vezetőedző: Soltész Levente
Veszprém: Spandler – Fridrich, Ton, Dorogi, Gerencsér
Csere: Soós (kapus), Molnár, Bognár, Ábrahám, Bencsik Á., Gavrilovics, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Hadnagy (37., 40., 42.), Pál (40.), Kajtár (41.), Dávid (49.), ill. Ton (22.), Kiss M. (30., 34.)

futsalveszprem.hu
2023. május 26. 21:14