Ügyvezetőnk értékelte az alapszakaszt

A hétfő esti, a Berettyóújfalu vendégeként elszenvedett 5-3-as vereségünket követően lezárult a 2022/2023-as kiírás alapszakasza, amelynek a negyedik helyén végeztünk, így három pontot vihetünk magunkkal a felsőházi rájátszásba.

Ügyvezetőnk, Rajki Tamás megosztotta gondolatait az elért eredményről:

Büszkék vagyunk, hiszen a nyáron megfogalmazott célkitűzésünket, a felsőházba való bekerülést már sok-sok fordulóval ezelőtt bebiztosította a fiatal átlagéletkorral rendelkező csapatunk. A koncepcióváltásunkat követően többen vegyes érzelmekkel fordultak az irányunkba, mondván, utánpótláskorú játékosokkal szinte lehetetlen maradandót alkotni. Bizonyítottuk, hogy a lelkiismeretes munkának és a feltétel nélküli bizalomnak van értelme. Fiataljaink immár meghatározó szerepet töltenek be a felnőtt csapatunkban, ezt a több mint egy tucat találatuk is jól mutatja. Nem feledve, hogy a korosztályos válogatottban is felfigyeltek a tehetségükre.

Rajki Tamás: A fiatalok fejlődését kell szem előtt tartanunk, ez az elsődleges feladata a szakmai stábnak, haladni tovább a kijelölt úton!Rajki Tamás: A fiatalok fejlődését kell szem előtt tartanunk, ez az elsődleges feladata a szakmai stábnak, haladni tovább a kijelölt úton!

Klubunk élöljárója hangsúlyozta, a keretünk teljes, változás nem várható:

Több alkalommal is 5-6 sérült játékost nélkülözve kellett bizonyítania a gárdánknak az ütésállóságát. Mára már többen visszatértek az alakulatba, ám még mindig vannak sportolók, akiknek a visszatérésére várnunk kell. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy remek formában térhessenek vissza közénk. Ugyanakkor arról sem feledkezhetünk meg, mi az, amire „felraktuk” az idényünket: a fiatalok fejlődését kell szem előtt tartanunk, ez az elsődleges feladata a szakmai stábnak, haladni tovább a kijelölt úton.

Rajki Tamás zárásként úgy fogalmazott, a rájátszásnak az alázatos játékról kell szólnia:

Mint mondtam, a felsőházban való szereplésünkkel elértük az idei célunkat, új elvárást nem tűzünk ki a csapat elé. Görcsösség helyett önfeledt, alázatos játékot várunk mindenkitől, illetve azt, amit az eddigi években rendre bizonyítottak: ha kell, a „vérüket” is adják egymásért. A fiatalok tanuljanak meg mindent ezen a szinten is. A szurkolóinktól tisztelettel kérem, továbbra is biztassák a csapatot, a fiatalokat, hiszen csakis így lehetünk sikeresek: együttes erővel. A csapat a vezetőség irányából továbbra is minden támogatást megkap, amíg a megfelelő irányba haladva zajlik a munka!

Így kezdik a csapatok a felsőházi rájátszást:

1. Haladás 7 pont
2. Berettyóújfalu 5 pont
3. Kecskemét 4 pont
4. Veszprém 3 pont
5. Aramis 2 pont
6. DEAC 1 pont

futsalveszprem.hu

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2023. február 14. 10:47